Szabadlábon védekezik a kenőpénzt követelő urológus

2016. január 13. - 20:12 | Belföld

A szakolcai (Skalica) kórház urológiájának főorvosát, Jozef M.-et hétfőn vette őrizetbe a rendőrség, mivel azzal gyanúsítják, hogy több páciensétől is kenőpénzt követelt, illetve fogadott el.

Szabadlábon védekezik a kenőpénzt követelő urológus
Jozef M. a bíróságon (Fotó: TASR - Branislav Račko)

A Specializált Büntetőbíróság ma úgy döntött, az orvos szabadlábon védekezhet, így Jozef M. nem került vizsgálati fogságba, ahogyan azt a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) kezdeményezte.

A zsaruk azért szerették volna előzetesben tudni az urológust - aki egyébként elismerte a bűncselekmény elkövetését -, mert álláspontjuk szerint fennállt a bűnismétlés veszélye. Az orvos azonban kedden felmondott munkahelyén, a bíróságnak pedig ennyi elég volt ahhoz, hogy ne küldje őt rács mögé a bírósági per lezárultáig.

A vád szerint Jozef M.-et legalább 20 esetben fizették le, pácienseitől különböző összegeket követelt, illetve fogadott el. Hogy mennyi pénzt szerzett ilyen módon, arról egyelőre nem nyilatkoznak a hatóságok.

(tasr/parameter)