Súlyos fenyegetéseket kapott a járványügyi szakértő: volt, hogy fegyvert fogtak rá, nem adtak neki kezet a templomban

2021. október 25. - 16:41 | Belföld

Az ismert infektológus, Vladimír Krčméry professzor a SME napilapnak adott interjút arról, hogy mennyire súlyos támadások és fenyegetések érték a koronavírus-járvány kitörése óta.

Súlyos fenyegetéseket kapott a járványügyi szakértő: volt, hogy fegyvert fogtak rá, nem adtak neki kezet a templomban
Vladimír Krčméry (Fotó: TASR)

Vladimír Krčméry volt az első személy az országban, aki megkapta a koronavírus elleni vakcinát tavaly karácsonykor. Ennek is köszönhető, hogy a koronavírus elleni oltási kampány egyik legkiemelkedőbb arcává vált.

Emiatt nemcsak őt, hanem az egész családját több támadás is érte az oltást ellenzők részéről. Életveszélyesen megfenyegették őket, emiatt pedig úgy döntött, egy időre külföldre költözik. Amikor elkezdődött a járvány harmadik hulláma Szlovákiában, Krčméry úgy döntött, visszatér.

A lapnak azonban elmondta, mostanra nagyobb biztonságban érzi magát, a rendőrök ugyanis aktívabban fellépnek a szakembereket támadókkal szemben.

„A hatás azonnali volt. Már én és a rokonaim sem kapunk fenyegető e-maileket. Az elmúlt hétvégén nem kaptam egyet sem. Ez először fordult elő az elmúlt egy évben” – kezdte Krčméry a beszélgetést.

Augusztus végén azért döntött úgy, hogy elutazik, mert egyre intenzívebbek lettek az ellene irányuló támadások, tüntettek a háza előtt, gyilkosnak, népirtónak, pedofilnak nevezték.


Vladimír Krčméry professzor tavaly novemberben Felsőpatonyban (Dunaszerdahelyi járás) segített csapatával a tömeges tesztelésen (Fotó: Cséfalvay Á. András)

„A másik töréspont az volt, amikor úgynevezett mediális kivégzést indítottak ellenem. Egy egyszerű ellenség lelő, de egy alattomos ellenség különféle weboldalakon keresztül próbálja az embert elpusztítani. Azt terjesztették rólam, hogy Afrikában törvényellenes oltottam, részegen nyújtottam egészségügyi ellátást, és kitiltottak a kontinensről. Aztán elkezdtek népirtással vádolni.

A mediális kivégzés rosszabb egy egyszerű lelövésnél. Az a következménye, hogy leköpnek az utcán, verbális támadásokat kapsz, vagy épp nem adnak kezet a templomban. Egyszerűen megfordulnak, és azt mondják, pedofilnak nem nyújtanak kezet” – mesélte a szakember.

Az infektológus a lap újságírójának azt is elmondta, a nyár folyamán arra figyelmeztette a rendőrség, hogy felhívások terjednek a megölésére – a lelövésére vagy a lefejezésére. A rendőrök néhányukat azonosítani is tudta.

„Az egyikük azt mondta, hogy vegyek magamnak koporsót, vagy utolsó alkalommal szállok be az autóba, mert leöntenek benzinnel”

– mondta, majd hozzátette, olyan érzése volt, hogy ezek elmebeteg emberek, ezért úgy reagált, mintha páciensek lennének.

„Két esetben azonban olyan érzésem volt, hogy ez már nagyon súlyos. Ekkor feljelentést is tettem” – folytatta.


Fotó: Cséfalvay Á. András

A járványügyi szakértő azt is megemlítette, hogy egyszer valaki ténylegesen is fegyvert fogott rá, a történtekről azonban nem beszél szívesen.

„Ha az ember túléli Haitit és azokat az országokat, ahol polgárháború zajlik, akkor sokkal keményebb lesz. Ráadásul annyira rossz az egészségi állapotom, hogy még ha le is lőnének, semmi különös nem történne. Hiszen tudjuk, hogy csak látogatóban vagyunk ezen a földön. Ebben nincs semmilyen titok...” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy a családja is kapott-e hasonló támadásokat és fenyegetéseket, mint ő, Krčméry azt felelte, hogy a Facebookon terjedt egy felhívás a fia és az unokái megölésére. Nem titkolja azt sem, hogy a családja és a rendőrség is arra kérte, ne szerepeljen a médiában, ezt azonban nem tudta sokáig megállni.

„Ez ugyanis egy dilemma. Ha tudod a megoldást, de nem mondod el, megtartod magadnak, akkor te vagy a felelős a halottakért”

– emelte ki, majd hozzátette, ha a rendőrség nem figyelmeztette volna őt megelőző jelleggel, bizonyos esetekben „egyenesen a sírásó lapátjára mászott volna”.


(sme.sk)