Spórolni akar az állam, leépítik a vonatközlekedést bizonyos szakaszokon

2022. május 24. - 15:34 | Régió

Az idei év nagy kihívást jelentett a vasút számára. Az eredeti terv az volt, hogy az állami vonatoknak 36 millió kilométert kell megtennük, az ambíciók azonban csökkentek, sőt, az év második felétől bizonyos járatokat is megszüntetnek.

Spórolni akar az állam, leépítik a vonatközlekedést bizonyos szakaszokon
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

A korlátozások a tervek szerint érintik majd a Pozsony és Zsolna közt szakaszt, az Érsekújvár felé vezető részt, valamint a Kassa és Zólyom (Zvolen) közti szakaszt is. Összesen kilenc vonalon tervezik korlátozni a vonatközlekedést – mutatott rá a Hospodárske noviny.

„A költségmegtakarítás érdekében a közlekedési minisztérium rendelete alapján áttérünk egyes távolsági vonatok számának csökkentésére, amely 2022. június 12-én lép életbe” – mondta Tomáš Kováč, a Szlovák Vasúttársasági szóvivője. Az érintett vonalakon ritkábban közlekednek majd bizonyos gyorsvonatok.

A járatok csökkentésére a pénzügyminisztériummal folytatott megbeszélések után szánták el magukat, Matovič tárcája ugyanis régóta rámutat az anyagi források nem költséghatékony kezelésére az állami vasúttársaságnál. Matovičék célja azonban nem a járatcsökkentés volt, épp ellenkezőleg, az állami cégen belüli folyamatok hatékonyabbá tételében látták a megoldást.

Problémát jelent egyebek mellett az üzemanyag és villanyáram árának az emelkedése is. Az állami dízelmozdonyok tavaly több mint 25 millió kilométert futottak. Akkor literenként átlagosan 1,007 euróért jutottak hozzá a gázolajhoz. Idén viszont literenként már 1,44 euró az átlagár. Ha tehát az idei ambiciózusabb tervben közel 30 millió kilométernyi össztávval számolnának, a fuvarozó üzemanyagszámlája 41,6 millió euróra rúgna.

A Hospodárske noviny összegyűjtötte, hogy pontosan mely járatok korlátozásával kell számolni:

• Regionális gyorsvonat 705 POVAŽAN Pozsonyból Zsolnára 11.36-kor csak munkanapokon közlekedik majd.
• Regionális gyorsvonat 706 POVAŽAN Zsolnáról Pozsonyba 6.24-kor csak munkanapokon közlekedik majd.
• Regionális gyorsvonat 712 POVAŽAN Zsolnáról Pozsonyba 12.24-kor csak munkanapokon közlekedik majd.
• Regionális gyorsvonat 870 ZÁMČAN Érsekújvárból Pozsonyba 16.06-kor nem közlekedik a nyári szünet alatt, tehát július 1-től szeptember 2-ig.
• Regionális gyorsvonat 910 GEMERAN Kassáról Zólyomba 5.23-kor nem közlekedik majd vasárnap.
• Regionális gyorsvonat 923 GEMERAN Zólyomból Kassára 19.13-kor nem közlekedik majd szombaton.
• Gyorsvonat 940 FATRAN Zólyomból Vrútkyba 5.02-kor nem közlekedik majd vasárnap.
• Gyorsvonat 941 FATRAN Vrútkyból Besztercebányára 5.13-kor nem közlekedik majd vasárnap.
• Gyorsvonat 942 FATRAN Besztercebányáról Vrútkyba 7.34-kor vasárnap a Zólyom-Besztercebánya szakaszon a 940-es gyorsvonat helyettesítőjeként közlekedik majd.


(HNonline.sk)