A Speciális Ügyészi Hivatal aggodalmát fejezte ki a NAKA-nál folytatott vizsgálat miatt

2021. június 10. - 19:09 | Belföld

A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a belügyminisztérium felügyelősége csütörtökön razziát tartott a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségnél. Az ÚŠP szerint ez az egész nem szokványos, és erős a gyanú, hogy az eljárásra nem véletlenül került sor. A hivatal álláspontját Daniel Lipšic speciális ügyész közölte a TASR-vel.

A Speciális Ügyészi Hivatal aggodalmát fejezte ki a NAKA-nál folytatott vizsgálat miatt
Illusztrációs felvétel (TASR)

A Speciális Ügyészi Hivatal nem utasít el semmilyen együttműködést a belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatalával, ahogyan szerintük a NAKA sem.

„Megdöbbentő tehát, hogy az ellenőrzési hivatal melyik eljárást választotta a nyomozati iratok teljes eredeti példányának lefoglalásakor. Ez komoly beavatkozás a még élő vizsgálatokba, ahol súlyos bűncselekmények gyanúja merül fel különféle személyek – akár rendkívül magas rangú személyek – ellen is”

– mondta.

A speciális ügyészség szerint fokozatosan merülnek fel korrupció gyanúk, amelyeket a legmagasabb szinten követhettek el, így a rendőrségen, az ügyészségen, de az államigazgatásban és a politikában is. Ezért szerintük természetes, hogy óriási nyomás nehezedik az ilyen vizsgálatok leállítására. „Ez az oligarchák, politikusok és a rendőrség nyomása is, akik valamilyen módon részt vettek az ’embereink’ rendszerében” – fűzte hozzá.

Ugyanezeket az ambíciókat érzékeli a Tisztítótűz munkacsoport felé is, ahol egy „becsületes és szorgalmas emberekből álló” csapat megpróbálja kivizsgálni a felmerülő bűncselekményt.

Hangsúlyozni kell, hogy a nyomozók rendelkezésére bocsátották az élő büntetőügyekről szóló dokumentumok teljes eredeti példányát, anélkül, hogy azonosították volna, hogy az ellenőrzési hivatal által lefolytatott nyomozás mely konkrét dokumentumok tárgyát képezi, fűzték hozzá.

A speciális ügyészségnek ezért erős a gyanúja, hogy az egész eljárásra nem véletlenül került sor, hanem konkrét célja volt.

TASR