Sokan meghaltak tornádók miatt az Egyesült Államokban

camera

1

Sokan meghaltak tornádók miatt az Egyesült Államokban

Fotó: TASR/AP - illusztráció 

Megosztás

Az amerikai kormány vasárnap szövetségi forrásokat irányított a tornádók által érintett Arkansas államba, miközben péntek óta összesen 11 államban legkevesebb 27 ember halálát okozták viharok.

A Fehér Ház közleménye szerint Joe Biden amerikai elnök Arkansas állam több megyéjére súlyos természeti katasztrófahelyzetet hirdetett, ami lehetővé teszi a szövetségi költségvetésből a hozzájárulást a károk enyhítésére. Ennek megfelelően a központi forrásokból elérhetővé válik az otthon nélkül maradtak átmeneti lakhatásának rendezése, a megsérült épületek kijavítása, valamint a biztosítással nem rendelkezők számára kedvezményes hitelek nyújtása. Előzőleg Sarah Huckabee-Sanders, az állam kormányzója kihirdette a veszélyhelyzetet és a Nemzeti Gárda bevetését is elrendelte.

Az ország középső részét sújtó tornádók a legkomolyabb károkat Arkansas államban okozták, ahol a jelentések szerint mintegy 2600 épületet érintett a forgószél. Wynne-ben négyen vesztették életüket, és számos ház összeomlott. Tornádó csapott le pénteken az állam fővárosára, Little Rockra is, ahol egy ember vesztette életét, és mintegy 25-en megsérültek, közülük többen válságos állapotban vannak – közölték a hatóságok. A helyszíni beszámolók alapján a forgószél először a város nyugati részén pusztított, keresztülhaladt egy bevásárlóközponton, majd a város északi részén és a környező településeken okozott súlyos károkat.

A viharok a legtöbb halálos áldozatot Tennessee államban követelték, ahol kilencen vesztették életüket. Bill Lee kormányzó hivatali időszakának legrosszabb hetének nevezte a most zárulót, utalva arra is, hogy hétfőn az állam fővárosában, Memphisben egy fegyveres 6 embert, köztük 3 gyereket ölt meg egy keresztény magániskolában.

A tornádók és heves viharok következtében Illinois államban 4 ember halt meg. Belvidere koncerttermében, az Apollo Theatre-ben 260 ember gyűlt össze egy heavy metal koncerten, amikor a tornádó miatt lezuhant a mennyezet, és egy ember meghalt, a friss adatok szerint pedig 40-en megsérültek.

Indiana állam déli részén három ember életét követelte a vihar, és halálos áldozatról érkezett jelentés Alabamából és Mississippiből, valamint a keleti partvidéken fekvő Delaware államból is.

Kansas államban a szélviharok által táplált tüzek miatt El Dorado városában többeket kitelepítettek. Oklahomában a heves szél gyorsan terjedő bozóttüzeket okozott, amelyek nyomán több mint 30 ember megsérült és mintegy 40 otthon semmisült meg.


(MTI)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program