Sokan meghaltak a lázadók és katonák összecsapásában

2018. május 12. - 11:54 | Külföld

Etnikai lázadók és mianmari katonák összecsapásában meghaltak 19-en szombaton a Kínába vezető fő átkelőhely közelében - közölte egy katonai forrás és a mianmari kormány szóvivője.

A Ta'ang Nemzeti Felszabadító Hadsereg (TNLA) nevű lázadószervezet fegyveresei megtámadtak egy, a kormány által támogatott félkatonai szervezet által fenntartott kaszinót és egy katonai őrposztot az ország San nevű északi tartományában, a kínai határtól mindössze néhány száz méterre. Zaw Htay kormányszóvivő beszámolója szerint az összecsapás mindegyik halálos áldozata civil, de megsebesült további 32 ember is, köztük 27 civil, három rendőr és a félkatonai szervezet két tagja. A támadók körülbelül százan voltak - tette hozzá a szóvivő.

A TNLA később jelentkezett, hogy fegyvereseik követték el a támadást. Közölték, hogy bosszúból tették azért, mert a mianmari hadsereg nemrég offenzívát indított egy másik etnikai lázadószervezet, a Kacsin Függetlenségi Hadsereg (KIA) ellen.

Az AFP hírügynökségnek nyilatkozott egy meg nem nevezett katonai forrás, akinek a szavaiból azt lehetett kivenni, hogy lázadók, katonák és civilek is meghaltak az összecsapásban, de az nem derült ki, hogy pontosan mennyi.

A KIA a legerősebb mianmari lázadószervezet. Tagjai az Indiával és Kínával határos hegyekben húzzák meg magukat, és rendszeresen összecsapnak a hadsereggel, miután a két fél tűzszüneti megállapodása 2011-ben összeomlott.

Amikor Mianmar tényleges vezetőjének, Aung Szan Szú Kjínek a pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért 2011-ben óriási fölénnyel megnyerte a parlamenti választásokat, a Nobel-békedíjas politikus azt ígérte, hogy véget vet az ország 70 éve tartó, a hadsereget különböző etnikai csoportokkal szembeállító polgárháborúinak. Ez egyelőre nem sikerült, és a hadsereg például tavaly is hadműveletet folytatott a rohingják, valamint most áprilisban a kacsinok ellen.

Emberi jogi szervezetek azt követelték szombaton a kormánytól, hogy ne állítsa bíróság elé azokat az aktivistákat, akik a kacsinok elleni hadművelet miatt tiltakoztak. A Human Rights Watch és a Fortify Rights nevű szervezetek úgy tudják, hogy a hatóságok kilenc tüntető ellen indítottak eljárást. Az elmúlt egy hétben az ország négy városában voltak tüntetések.

MTI/para