Sokakat meggyilkoltak az al-Shabaab terroristái egy szomáliai kikötőváros szállodájában!

Véget ért az összecsapás a szomáliai biztonsági erők és az al-Shabaab terroristái között Kismayóban szombaton, a támadásban legalább 13-an életüket vesztették - mondta el Mohamed Abdi helyi rendőrtiszt.

Sokakat meggyilkoltak az al-Shabaab terroristái egy szomáliai kikötőváros szállodájában!
Illusztráció

Abdi hozzátette, hogy a négy támadót lelőtték.

Egy helyi újságíró szövetség szerint két újságíró is meghalt: a szomáliai-kanadai Hodan Naleyah az Integration TV alapítója, Mohamed Sahal Omar pedig az SBC TV kismayói riportere volt.

Ahmed Abdulle törzsi vezető 14-re becsülte a halálos áldozatok számát. Abdulle elmondta, hogy a biztonsági erők művelete reggel hétkor ért véget, és a támadásban újságírók és helyi képviselőjelöltek is életüket vesztették. A vezető úgy véli, hogy a halálos áldozatok száma emelkedhet.

A szálloda kedvelt találkozóhelye a helyi törvényhozóknak és tisztségviselőknek.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló al-Shabaab fegyveresei egy autóba rejtett pokolgép felrobbantását követően rohanták le a hotelt, ahol helyi vezetők tanácskoztak a küszöbönálló regionális választásokról.

A szomáliai kormány megbuktatására törekvő al-Shabaab katonai szóvivője, Abdiasis Abu Musab pénteken azzal kérkedett, hogy ellenőrzésük alá vonták a szállodát, és nagyon sokan meghaltak. 

Az al-Shabaabot 2011-ben űzték ki a szomáliai fővárosból, Mogadishuból, és azóta több más erősségét - 2012-ben Kismayót is - fel kellett adnia. Az afrikai ország déli részén fekvő kikötőváros volt a terrorszervezet fő bevételeinek forrása a faszén export, a fegyvercsempészés és más illegális üzletek miatt. 

Kismayo Jubbaland kereskedelmi fővárosa. A régió egyes részeit még mindig az al-Shabaab felügyeli. A szélsőségesek továbbra is komoly biztonsági fenyegetést jelentenek, és harcosaik gyakran robbantanak és hajtanak végre támadásokat Szomáliában és a szomszédos Kenyában.

António Guterres ENSZ-főtitkár elítélte a terrortámadást, és együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit - mondta el a tisztségviselő szóvivője, Stephane Dujarric.

Guterres megerősítette, hogy az ENSZ támogatja a szomáliaiakat a békésebb jövő felé vezető úton.

(MTI)