Sikeresen szétválasztottak egy sziámi ikerpárt 

2019. május 16. - 15:04 | Tech

A zágrábi Rebro kórház orvoscsoportja sikeresen szétválasztott egy sziámi ikerpárt, akik a mellkasuknál és a hasuknál voltak összenőve – közölte a helyi sajtó.

Sikeresen szétválasztottak egy sziámi ikerpárt 
Illusztrációs felvétel: AP

A tizennégy órán át tartó beavatkozásban – amely két hónappal ezelőtt történt – 23 orvos vett részt, sebészek és altatóorvosok egyaránt. A sikeres műtétről azonban csak szerdán számoltak be sajtótájékoztatón a kórház orvosai.

A két kislány koraszülött volt, és az orvosok hat hétig küzdöttek az életükért. Bár a csecsemők még túl kicsik voltak, mindössze 3600 grammosak összesen, a műtétet már nem lehetett tovább halogatni. Az egyik ikerpárnál szívelégtelenség lépett fel, a másiknál pedig vizelési problémák - közölte a kórház.

Tomislav Luetic vezető sebész a sajtónak elmondta: rendkívül bonyolult műtétről volt szó, a kislányoknak közös volt a májuk és a vékonybelük egy része. Azóta azonban Kristina és Valentina jól vannak, a súlyuk is megkétszereződött, külön-külön 3,5 kilósak - mondta. Hozzátette: felépülésükben fontos szerepük volt a nővéreknek is, akik mindvégig ápolták a csecsemőket.

Az ikrek nehéz küzdelmen vannak túl, de még vár rájuk néhány műtét, többek között a hasfaluk bezárása, a kislányok ugyanis a szétválasztással a hasfelületük 30 százalékát elveszítették - hangsúlyozta az orvos, aki szerint a gyerekek nemsokára már hazamehetnek.

A második olyan sziámi ikerpárról van szó a világon, akiknek a májuk és a vékonybelük nőtt össze. Az első ilyen ikerpárnál a műtét alatt az egyik csecsemő életét vesztette, a horvát kislányok azonban mindketten jól vannak.

MTI