Segítsen megtalálni a videón látható figurákat, akik megtámadtak egy meleg párt Nyitrán!

2023. január 21. - 08:36 | Régió

A nyitrai kerületi rendőrség közzétett egy felvételt, melyen a jelek szerint az a két férfi látható, aki az ősszel rátámadt a városban egy meleg párra, miután a két fiatal férfi puszit adott egymásnak.

Segítsen megtalálni a videón látható figurákat, akik megtámadtak egy meleg párt Nyitrán!

A fiatal párra azt követően támadtak rá az utcán, hogy megölelték és megpuszilták egymást. Az egyikük, egy 19 éves, Nyitra környéki faluból származó fiatalembert olyan súlyosan fejen rúgott az egyik támadó, hogy az eset után meg kellett műteni.

A Denník N korábban azt írta, a fiatalokat két 50 év körüli férfi támadta meg, akik először homofób megjegyzéseket tettek, ezután következett a rúgás, mely után a fiatal egy rövid időre elvesztette az eszméletét.

Az esetet a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálja. A nyomozó által tett feljelentés alapján garázdaság bűntettével egyidejűleg, kísérleti szakaszban elkövetett testi sértés bűntette miatt indítottak büntetőeljárást.

Az ügyben a rendőrség úgy nyilatkozott, hogy a kamerafelvételek sem vitték előbbre a nyomozást, ezért tették közzé az egyiket. A felvételen nehezn kivehető figurák vannak, legfeljebb az alkatuk vagy a mozgásuk ismerhető fel olyasvalakik számára, akik közelebbről ismerik őket.

A nyitrai támadás nem sokkal azután történt, hogy október 12-én este lelőttek két fiatalt a pozsonyi Vár utcában (Zámocká) egy bárnál, ahol közismerten az LMBTQ-közösség tagjai találkoztak. Az elkövető a történtek után öngyilkos lett.

(parameter/Tvnoviny.sk)