Saját diákjai buktatták le a molesztáló tanárt

A Blikk információi szerint a diákok azt a feladatot kapták, hogy névtelenül írjanak a tanárukról, akit előzetes letartóztatásba helyeztek molesztálás vádjával.

A nyíregyházi iskolából ugyanis egyre több bejelentés érkezett az egyik tanárra, mely szerint molesztálta diákjait. A 60 éves tanár miatt már több diák is úgy döntött, távozik az intézményből. A napilap információi szerint egy fiatal lány már öngyilkossággal is próbálkozott azért, mert tanára molesztálta.

A rendőrség egy iskolai teszt segítségével akart megbizonyosodni a tanár bűnösségéről. A diákok azt a feladatot kapták, hogy írjanak a tanárukról, meséljenek el minden vele kapcsolatos tapasztalatukat, természetesen névtelenül.

A teszt eredménye pedig beigazolta a gyanút, miszerint a férfi rendszeresen molesztálta diákjait.

Több lány is panaszkodott név nélkül arra, hogy a férfi furcsa megjegyzéseket tett nekik, sőt, simogatta is őket.

Az iskola igazgatója, aki egyben a hírbe hozott tanár testvére is, nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

A Blikk azt írja, a tanárt diákjai gyakran „pedó bá” néven emlegették egymás közt. A 60 éves férfit őrizetbe vették és egy hónapig előzetesben tartják a rendőrök.


(blikk)