Rosszul lett az előadás közben, mentővel szállították kórházba az ismert magyar színészt

Kálloy Molnár Péterhez egy előadás szünetében hívtak mentőt, mert rosszul lett és nem tudta folytatni az előadást.

Rosszul lett az előadás közben, mentővel szállították kórházba az ismert magyar színészt
Forrás: Origo

Rohammentővel szállították el Kálloy Molnár Pétert vasárnap este a Budapesti Operettszínházból- írja a Bors.

A lap úgy tudja, a nézők már várták, hogy felgördüljön a függöny a második felvonás kezdetén, de bejelentették, hogy Kálloy Molnár Péter rosszul lett, és helyette Földes Tamás folytatja az előadást.

Pétert szakszerű ellátásban részesítettek a mentők, majd kórházba szállították. A rosszullét részletei egyelőre nem ismertek, a lap meg nem erősített hírei szerint mellkasi fájdalmakra panaszkodott a színész.

A Bors elérte a darab egyik szereplőjét, akit sokkoltak a történtek: "Nem vettünk észre semmit Péter rosszullétéből, de a szünetben láttuk, hogy valami nagyon nincs rendben, és alig pár perc múlva már a mentők is megérkeztek. Nagyon izgulok érte, remélem, semmi komolyabb baja nem lesz" – mondta a darab egyik szereplője.


(borsonline)