Ronaldónak állítólag tetszett ez a borzalom

camera

1

Ronaldónak állítólag tetszett ez a borzalom

Fotó: AP/TASR 

Megosztás

Megvédte a kritikákkal szemben a Cristiano Ronaldóról készített szobrát Emanuel Santos, a mű alkotója.

A 32 éves portugál labdarúgóról szerdán nevezték el szülővárosa, a Madeira szigetén található Funchal nemzetközi repülőterét, s ott kapott helyet a támadóról készült műalkotás, amelyet számos bírálat ért az átadás óta.

Santos, aki autodidakta módon lett szobrász, azt mondta, az "utolsó ráncig" követte a Real Madrid négyszeres aranylabdás futballista instrukcióit. Elárulta, hogy a szobor készítése közben egyeztetett Ronaldóval, aki meg is fogalmazta kéréseit.

"Lehetetlen egyszerre kedvükre tenni a görögöknek és a trójaiaknak, még Jézus sem tudott mindenkinek megfelelni – fogalmazott a 40 esztendős művész, aki korábban reptéri takarítóként dolgozott. – Ez ízlés kérdése, nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik."

Santos kitért rá, az Európa-bajnok játékos az utolsók között érkezett az avatásra, ám így is tudott néhány szót váltani vele.

"Megkérdeztem a véleményét a végeredményről, és tetszett neki."

Funchal városában gyakorlatilag egész iparág épül Ronaldóra, hiszen szobra, múzeuma és szállodája is van a 138-szoros válogatott csatárnak. Ronaldo múlt szombaton duplázott a magyarok ellen 3-0-ra megnyert vb-selejtezőn, s kedden is betalált a svédekkel szemben 3-2-re elvesztett felkészülési mérkőzésen, ezzel 71. gólját szerezte a nemzeti csapatban.

(MTI)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program