Robbanás történt egy lakóépületben Svédországban, többen kórházba kerültek

2021. szeptember 28. - 10:40 | Külföld

Robbanás történt egy lakóépületben a svédországi Göteborgban kedd reggel, több embert kórházba kellett szállítani - tájékoztatott az SR svéd közszolgálati rádióadó.

Robbanás történt egy lakóépületben Svédországban, többen kórházba kerültek
Fotó: TASR/AP

Több svéd hírforrás szerint huszonhárom embert vittek kórházba: ötöt mentőautóval, tizennyolcat pedig busszal. Többségük könnyű sérülést szenvedett, de néhány ember állapota súlyos.

A Sahlgrenska Egyetemi Kórház szóvivője jelezte: három súlyosan sérült nő volt azok között, akiket beszállítottak a klinikára.

A rendőrség közölte, hogy nyomozást indított ismeretlen tettes ellen. A robbanás eredetét még nem tudják.

Az Annedal nevű városrészben található társasház lakóit kimentették, és a tűzoltók megkezdték a lángok eloltását. A mentőcsapatok egyik szóvivője elmondta, hogy százakat evakuáltak a környékről.

A robbanás több lakást és lépcsőt megrongált.

Svédországban egyre gyakoribbá váltak a bűnbandák által elkövetett bűncselekmények az elmúlt években, és a rivális csoportok leszámolásaik során többször robbantottak és lövöldöztek is.

(MTI)