A rendőrség eljárást indított a jászói buszbaleset ügyében

Általános veszélyeztetés ügyében indított eljárást a rendőrség a csütörtöki jászói (Jasov) buszbalesettel kapcsolatban – tájékoztatta a TASR-t Lenka Ivanová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrség eljárást indított a jászói buszbaleset ügyében
Fotó: Rendőrség (Facebook)

„A vizsgálat szerint a 62 éves buszsofőr a Medzev és Jászó kötötti egyenes útonszakaszon haladva valószínűleg fáradtság miatt kormányozta a buszt a szemközti sávba. Ezt követően a busz felborult és az oldalára dőlt” - mondta a szóvivő, és hozzátette, a baleset pontos okát még vizsgálják.

Nyolcan utaztak a buszban, egy 42 éves kassai nő súlyos, 42 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Négy másik utas könnyebben sérült meg, egyiküknek nem volt szüksége orvosi ellátásra.

Ivanová elmondta, a sofőr nem fogyasztott alkoholt. Azt még vizsgálják, nem állt-e más tudatmódosító szer hatása alatt. A jogosítványát a helyszínen bevonták. „Az autóbuszban az előzetes becslések szerint 50 ezer euró kár keletkezett" - tette hozzá a szóvivő.


TASR