Rekordösszeget fordít Komárom a város fejlesztésére

2021. május 26. - 10:08 | Régió

Komárom városa a tavalyi évet 2,7 millió eurós többlettel zárta, aminek a nagy részét idén  fejlesztések megvalósítására fordítják. A képviselők döntése alapján a fejlesztési tervhez egy különösen hosszú lista született, amelyen Komáromon kívül helyet kaptak a város külterületei is.

Rekordösszeget fordít Komárom a város fejlesztésére
Fotó: Paraméter

A tavalyi gazdasági változások, óvintézkedések és a hatékony gazdálkodás tette lehetővé, hogy rekordnagyságú összeget fordítsanak a város fejlesztésére.

„Az egyes tételeknél figyelembe vettük a lakossági visszajelzéseket, a képviselők észrevételeit és az olyan stratégiai fejlesztéseket, amelyek segítenek a város további fejlődésében“ – mondta Keszegh Béla, a város polgármestere.

Több útszakaszt is felújítanak, ilyen a kettes és a hetes lakótelepeket összekötő infrastruktúra. Továbbá egy új körforgalom kiépítése is a tervek között szerepel a kettes lakótelepen. A kultúra támogatása is egy a sok cél közül, ezért az Egressy Béni Városi Művelődési Központ területét, illetve a Tiszti pavilon belső színpadának lelátóját is felújítják. Ezenkívül egyes műemlékek és történelmi épületek felújítására is sor kerül, mint például a Tiszti pavilon, a Zichy palota és Nagy János szobrászművész buszpályaudvar mellett lévő alkotása.

Tavaly az iskolakonyhákra koncentrált a város, idén az iskolák sportpályáit teszik rendbe. Játszóterek építésére és bővítésére is sor kerül, illetve a Víztorony környékén is új, izgalmas játékokat építenek ki. Nem utolsósorban a nyugdíjas klubok felújítása is folytatódik, konkrétan az őrsújfalusi épületé.

„Felújítások lesznek a belvárosban és a város többi részén is, ugyanakkor minden külterületen is lesz valamilyen fejlesztés, beleértve Cserhátot és Kabátfalut is“ – tette hozzá a polgármester.

(ha)

Címkék: Komárom