Recseg, ropog a vereknyei vasúti fahíd

2019. március 24. - 08:56 | Kultúra

Csallóközi lenyomatok XVIII.

Az előző részek:
Száznyolcvan éve született Kalocsa Róza
A Csallóközt is bejárta a világhírű olasz földrajztudós
Nyolcvan évvel ezelőtt nyílt meg az első csallóközi középiskola
A dunaszerdahelyi Berger Lipót korszakalkotó találmánya
Kisváros a vidék közepén
Víg, bohókás Szilveszter-estek 1925-ben
Magyarország monographiája
Saul nagymagyari fiai
Maga alá temette a bedőlt fal
Felmetszette a hasát az öreg juhász
Ketten udvaroltak egy lánynak Móroczkarcsán
Az első szlovák lap Dunaszerdahelyen
Vámbéry Ármin a francia császárnál
A Csallóközt sújtotta csapásokról

Déryné lucskos pástétoma
Shimmy, tangó, fox-blues
Országos vásár Nemesócsán

A somorjai Hengermalom és Villamosmű Rt. 1911 március végén tartotta alakuló tanácskozását a Korona vendéglő nagytermében, melyet a helybeli és vidéki érdeklődők teljesen megtöltöttek. A közgyűlés elnökévé egyhangúlag dr. Röck Ernő ügyvédet, jegyzővé Szabó Bakos József takarékpénztári ügyvivő főkönyvelőt választották meg. A részvényesek elfogadták a társaság alapszabályzatát. Az igazgatóságot az első három évre az alapítókból választották. A felügyelő bizottság tagjai lettek: Druga Sándor, dr. László Kálmán, Molnár Rezső, Poór Titusz és Schmidt Pál. Az összejövetel végén Mayer Ottó gépgyári igazgató ismertette az új malom építési tervezetét.

A dunaszerdahelyi főszolgabíró Tóth Mária 33 éves vásárúti illetőségű cselédleány cselédkönyvét és Zserna Lina Bős község által kiállított községi bizonyítványát megsemmisítette. Az intézkedések okát a korabeli sajtó nem tüntette föl.

A földművelő miniszter 1910-ben a Vajka község 36 katasztrális hold közöslegelőjének felújításához szükséges fűmag beszerzésére 500 Korona államsegélyt engedélyezett. A legelő felújítását a felügyelőség ellenőrzése mellett egy évvel később sikeresen végrehajtották.

A vereknyei vasúti fahídról értekezik dr. Pázmány Zoltán pozsonyi jogtanár. A következőket írja: „Noha Csallóközben minden kanális felett vashidacska tömör íve szállítja a vonatot, számtalan zúgolódás és igéret ellenére a csallóközi vasút fennállta óta recsegve, ropogva éktelenkedik a Duna-ágon. Hogy ha e vagy tíz méter magasban álló faváz egyszer pozdorjává omlik súlyos vonatunk alatt, a kiszámíthatatlan katasztrófát kinek lesz módjában meg nem történtté tenni? Az anyagiaknak itt nem szabad számítaniok, midőn százak életének a biztonsága van szóban.

Két balonyi hír. A helyi elemi iskolában az építkezés miatt a megszokottnál korábban, már 1911. arpilis 1-jén megtartották a vizsgákat és beszüntették a tanítást. Másnap az Országos Széchenyi Szövetség küldöttje tartott előadást a csilizközi községben.

Az 1911. évi fősorozás április hónap utolsó, illetve május első négy napján zajlott. Az állításkötelesek száma a Dunaszerdahelyi járásban 788, a Somorjaiban 630 fő volt.

Dunaszerdahely község 1911. március hó 29-én tartotta meg számvizsgáló közgyűlését, melyen Balahó Antal nemeshodosi református lelkész elnökölt.

Eltűnt Kiss Imre úszori lakos Kiss János nevű fia 1911. január 16-án. Pozsonyból a postaigazgatóságról, hol alkalmazva volt, aznap rendes időben eltávozott, de haza nem érkezett meg. Személyleírása: „18 éves, termete közép, arca kerek, szeme barna, orra, szája rendes, haja barna, fogai épek, ismertető jele nincs”. A somorjai főszolgabírói hivatal elrendelte az eltűnt fiatalember körözését.

A pozsonyi lóversenyek 1911-ben május 2-tól 5-ig tartanak.


Lelkes Vince