Rátámadt az apjára, majd krumplihámozóval ledöfött egy kiskutyát

Állatkínzás vádjával indítottak eljárást egy 25 éves férfi ellen, aki előbb megtámadta apját és annak élettársát, majd krumplihámozóval végzett egy kiskutyával.

Az eset a Kassához közeli Poproč községben történt. A fiatal férfi hajnali fél 3 körül kezdett részegen garázdálkodni.

Mária Faltániová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a férfi elkezdte fojtogatni édesapját, valamint annak élettársára is rátámadt – azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket. A 65 éves nő annyira megijedt, hogy az éjszaka közepén kilométerekre rohant otthonról, és egy mezőn rejtőzött el.

Eközben a részeg férfi fogta a krumplihámozót, és megölte vele saját kiskutyáját. Az apa ekkor riasztotta a rendőrséget. Amikor a járőrök a helyszínre értek, a garázda férfi már aludt.

A 25 éves férfi ellen állatkínzás vádjával indítottak eljárást, akár 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.

noviny.sk/para