Rálőttek egy bírónőre Pozsonyban, hiába kért segítséget a rendőrségtől!

Megosztás

A Hospodárske noviny információi szerint kedden egy pszichiátriai beteg lőtt rá egy bírónőre Pozsonyban. Szerencsére nem találta el, még akkor is, ha csak gázpisztollyal adta le a lövést. Azt ugyanis olyan közelről tette, hogy attól megsérülhetett volna a bírónő. Kérdés, hogyan juthatott egyáltalán fegyverhez olyan személy, akit jogi műveletek elvégzésében korlátoztak.

A Pozsonyi II. Városi Bíróság bírónője kedden délelőtt egy, a ružinovi Albrecht utcában lévő lakáshoz ment, hogy megoldást találjon egy gondozással kapcsolatos ügyben. A gondozott az 55 éves pszichiátriai páciens, I. F., és a gondozására a 87 éves édesanyját jelölték ki korábban, aki viszont nem vette át a bírósági küldeményeket és nem reagált a felszólításokra. Hogy a helyzet megoldódjon, az ügyben eljáró bírónő kérte körzeti rendőrőrs és a városrész segítségét is, de hiába.

Úgy döntött, maga megy ki a családhoz, majd bekopogott az első emeleti lakás ajtaján. Mozgást hallott odabentről, ő pedig bemutatkozott hangosan, majd elmondta, hogy ha nem nyitnak neki ajtót, akkor a rendőrséget kell hívnia.

Néhány percen belül kinyílt az ajtó, I. F. pedig a résen kitolt egy fegyvert. A bírónő a HN-nek azt mondta, hogy a lábai felé irányította, majd elsütötte. Mindez a másodperc törtrésze alatt történt, a bírónőnek viszont sikerült ellépnie előle, majd a szűk folyosón hátrálva leosonnia a lépcsőn.

A földszintről felhívta a 112-t, majd a rendőrök kiérkezéséig az egyik szomszédnál várakozott. A rendőrök végül egy tárgyalóval érkeztek, és miután bejutottak a lakásba, az 55 éves férfit az ablakban sikerült elfogni, éppen azon át készült lelécelni.

Az üggyel a pozsonyi rendőrség foglalkozik, köztisztviselővel szembeni támadás ügyében indult eljárás.

A bírónő a lapnak elmondta, hogy I. F. súlyos mentális betegségben szenved, korábban már felmerült, hogy kínozza az édesanyját, ezért is korlátozták bármilyen jogi művelet elvégzésében. A lap által megkérdezett szakember szerint a legfőbb gond, hogy ilyen páciensek esetében a rájuk kiszabott korlátozás nem szerepel a személyi igazolványban, ebből kifolyólag ilyen fegyverhez, amivel egyébként könnyen sérülést okozhatnak, hozzájuthatnak.

Az ügyben nyilatkozatot adott ki az Országos Bírói Tanács is, melyben leírták, hogy nyugtalansággal fogadták ennek az ügyben a hírét. Hozzátették, bármely ember testi vagy lelki épsége vagy méltósága ellen elkövetett támadás elítélendő, a bírói hatalom képviselőivel szembeni erőszak egy jogállamban viszont azért is különösen aggasztó, mert a társadalmi berendezkedés elleni támadásnak tekinthető.

"Elfogadhatatlan, ha az állam nem biztosít a közjogi méltóságok számára kellő garanciákat az életük és testi épségük munkavégzés közbeni védelméhez. Arra apellálunk, hogy tartózkodjanak a bírói hatalom képviselőivel szembeni gyűlöletmegnyilvánulások nyilvános vagy nem nyilvános terjesztésétől, mivel az erőszak alkalmazására buzdít" – szögezték le.

Az illetékes szerveket arra kérik, hogy hozzanak rendszer szintű intézkedéseket a bírók független, de biztonságos döntéshozatali tevékenységével kapcsolatban is.

Az igazságügyi minisztérium csütörtökön reagált is a bírói tanács felhívására, mérlegelnek ezzel kapcsolatban törvénymódosításokat.

(SzT)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program