Rágalmazással gyanúsítják Kollár egy emberét, akire állítólag szájmaszk miatt támadt rá egy rendőr

2022. augusztus 15. - 15:56 | Belföld

A rendőrség hamis vádaskodás, hamis tanúzás, valamint rágalmazás bűntettével gyanúsította meg Patrick Linhartot, a Sme rodina képviselőjét.

Rágalmazással gyanúsítják Kollár egy emberét, akire állítólag szájmaszk miatt támadt rá egy rendőr
Patrick Linhart (Fotó: TASR)

Renáta Čuháková rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a hatóság egyelőre nem ad ki hivatalos tájékoztatást.

Ugyanakkor Linhart azt állítja, hogy semmilyen ellene folyó eljárásról nem tud, és abszurdnak tartja, hogy erről a médiából szerezzen tudomást. „A nyomozó, aki most bosszúhadjáratot folytat ellenem, eredetileg engem képviselt volna az általam tett feljelentés ügyében, amit az ellenem folyó lejáratókampány miatt indítottam. Ez a nyomozó akadályozta a vizsgálatot, ezért most az állam ellen pereskedem” – mondta Linhart, aki kitart amellett, hogy a rendőr megtámadta őt, ezért pedig a fegyelmi bizottság meg is büntette.

„Ezért is sokkolt a hír, hogy állítólag meggyanúsítottak valamilyen büntetőfeljelentés alapján, amit a rendőr talált ki” – tette hozzá, aki szerint így már joghatalommal való visszaélésről van szó.

A parlamenti képviselő 2020 októberében megosztott a közösségi oldalán egy bejegyzést, amiben azt állította, hogy figyelmeztetett egy rendőrt, amiért nem visel szájmaszkot, ő pedig erre fizikai támadással válaszolt. Linhart feljelentést tett a rendőr ellen, az üggyel pedig foglalkozni kezdett a felügyelői bizottság.

A belügyminisztérium megállapította, hogy nem teljesült a bűncselekmény tényállása, az etikai kódex előírásainak megszegése miatt pedig a rendőr ellen fegyelmi eljárást indítottak. A rendőr ezt követően feljelentést tett a képviselő ellen rágalmazás miatt.

Boris Kollár, a Sme rodina elnöke elmondta, hogy nem szeretne belefolyni az ügybe, szerinte ez Linhart és a rendőr „személyes lökdösődése”. „Intézzék el maguk között, szolgáltasson igazságot a bíróság, a rendőrség vagy az ügyészség” – mondta a házelnök.


TASR/para