Premier League: A Liverpool a sereghajtó ellen őrizheti meg éllovas pozícióját

camera

1

Premier League: A Liverpool a sereghajtó ellen őrizheti meg éllovas pozícióját

Fotó: TASR/AP - Rui Vieira 

Megosztás

A Liverpool a sereghajtó Sheffield United csapatát fogadja az angol labdarúgó-bajnokság hétközi, 31. fordulójának csütörtök esti mérkőzésén.

Az Európa-ligában negyeddöntős Vörösök igencsak feldobott hangulatban várhatják a találkozót, mivel egyrészt vasárnap a szezon során hetedszer sikerült hátrányból fordítva nyerniük a Premier League-ben, másrészt a Brighton legyőzésével visszavették az éllovas pozíciót az Arsenaltól, amely döntetlent játszott a másik nagy riválissal, a címvédő Manchester Cityvel.

Az idény végén távozó Jürgen Klopp vezetőedző csapata mentális erejét dicsérte, szerinte ebben a tekintetben rengeteget lépett előre a Liverpool az elmúlt egy évben, mivel tanítványai akkor is nyugodtak és pozitívak maradnak, ha hátrányba kerülnek. A német szakember reményei szerint erre a mentális erőre nem lesz szükség csütörtökön, amikor az öt kör óta nyeretlen Sheffield United érkezik az Anfield Roadra. Az esélyek egyértelműek tekintve, hogy a Liverpool két hónapja nem kapott ki a bajnokságban, ezalatt a Manchester City elleni döntetlen mellett ötször győzött. Amennyiben Szoboszlaiék érvényesítik a papírformát, biztosan megőrzik kétpontos előnyüket a második Arsenallal és a hárompontos fórjukat a harmadik Manchester Cityvel szemben.

A Bajnokok Ligájában egyaránt negyeddöntős két nagy rivális egy nappal korábban, szerdán lép pályára: az Arsenal szintén könnyűnek tűnő feladat előtt áll, mivel a bennmaradásért küzdő Lutont látja vendégül, viszont a címvédő még hazai pályán is alaposan megszenvedhet az Aston Villával. Az Ágyúsok a decemberi hullámvölgyből kilábalva remek formában vannak: kilenc meccse veretlenek a Premier League-ben úgy, hogy nyolc győzelmet követően csak a Manchester City tudott pontot rabolni tőlük. Ezzel szemben a Luton kilenc nyeretlen bajnokinál tart, ráadásul ezalatt döntetlenre is csak háromszor futotta az erejéből. A tavalyi triplázásának megismétlésére vágyó Manchester City – ez a bravúr még egyetlen csapatnak sem sikerült két egymást követő szezonban – négy hónapja mind a 23 tétmeccsén veretlen maradt, ebből ráadásul 19-et megnyert, csakhogy utolsó kudarcát éppen a negyedik Aston Villától szenvedte el még december elején. A Konferencia-ligában negyeddöntős birminghamiek számára legalább olyan fontos lesz a rangadó, mivel a Bajnokok Ligája-indulásért folyó versenyben mindössze három ponttal előzik meg az egy meccsel kevesebbet játszó Tottenham Hotspurt, amely ezúttal az El-ben negyeddöntős West Ham Unitedhez látogat.

Premier League, 31. forduló:

kedd:
Newcastle United-Everton 20.30
Nottingham Forest-Fulham 20.30
Bournemouth-Crystal Palace 20.45
Burnley-Wolverhampton Wanderers 20.45
West Ham United-Tottenham Hotspur 21.15

szerda:
Arsenal-Luton 20.30
Brentford-Brighton 20.30
Manchester City-Aston Villa 21.15

csütörtök:
Liverpool-Sheffield United 20.30
Chelsea-Manchester United 21.15

A tabella:
1. Liverpool 29 67-27 67 pont
2. Arsenal 29 70-24 65
3. Manchester City 29 63-28 64
4. Aston Villa 30 62-42 59
5. Tottenham Hotspur 29 61-43 56
6. Manchester United 29 40-40 48
7. West Ham United 30 49-54 44
8. Newcastle United 29 63-51 43
9. Brighton 29 51-46 42
10. Wolverhampton Wanderers 29 42-46 41
11. Chelsea 28 49-47 40
12. Fulham 30 46-47 39
13. Bournemouth 29 43-53 38
14. Crystal Palace 29 34-49 30
15. Brentford 30 42-55 27
16. Everton 29 30-41 25
17. Nottingham Forest 30 36-52 22
18. Luton 30 43-62 22
19. Burnley 30 31-65 18
20. Sheffield United 29 27-77 15

Az Evertontól hat, a Nottingham Foresttől négy pontot levontak.


MTI

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program