Perui őslakosok túszul ejtették egy turistahajó több utasát, tiltakozva kormány tétlensége ellen az észak-perui Amazonas-vidéken történt kőolajvezeték-szivárgás kérdésében

camera

1

Perui őslakosok túszul ejtették egy turistahajó több utasát, tiltakozva kormány tétlensége ellen az észak-perui Amazonas-vidéken történt kőolajvezeték-szivárgás kérdésében

Illusztráció -TASR 

Megosztás

Perui őslakosok túszul ejtették egy turistahajó több utasát, ezzel tiltakozva a kormány tétlensége ellen az észak-perui Amazonas-vidéken történt kőolajvezeték-szivárgás kérdésében. Watson Trujillo, a Cuninico településen élő őslakos közösség vezetője pénteken közölte, hogy időközben elengedték a hajó 98 utasát, köztük 75 perui állampolgárt és 23 külföldit, akiket éjszakára fogva tartottak.

A túszok között voltak amerikai, spanyol, francia, brit, német és svájci állampolgárok, nők és gyerekek is.

A turistákat a Maranon-folyón közlekedő Eduardo 11 nevű hajó fedélzetén ejtették túszul.

Trujillo az RPP rádiócsatornának még csütörtökön arról beszélt, hogy az akció célja a kormány figyelmének felhívása volt. Azt akarják ugyanis elérni, hogy a kormány küldjön delegációt a térségbe annak érdekében, hogy felmérjék az olajszivárgás okozta károkat.

"Az emberek kénytelenek voltak olajjal szennyezett vizet inni és halat enni anélkül, hogy a kormány aggódott volna emiatt" – hangoztatta.

A 800 kilométer hosszú, az észak-perui Amazonas-vidéket a tengerparttal összekötő Norperuano vezeték szeptember közepén sérült meg, és becslések szerint mintegy 2500 tonna kőolaj szivárgott a Cuninico folyóba.

A túszejtéssel az őslakosok demonstrációja újabb szintet lépett. A tiltakozók korábban a folyón alkottak blokádot, hogy a hajóközlekedés feltartásával hívják fel a figyelmet a vízfelszínt beterítő olajszőnyegre és a szivárgás környezetre mért pusztító hatására.

Szeptember végén a kormány 90 napos szükségállapotot hirdetett ki a térségre, amely hozzávetőlegesen 2500 őslakosnak ad otthont.

A Petroperú állami tulajdonú, kőolajforgalmazással foglalkozó céghez tartozó vezeték sérülését a vállalat beszámolói szerint szándékosan okozhatták.

mti/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program