Pellegrini és az SNS egymásra mutogat, ki lehet a ludas a Kmotrík-stadion ügyében

2020. augusztus 5. - 14:54 | Belföld

Miután kedden Štefan Holý kormányalelnök bejelentette, hogy a rendőrség büntetőeljárást kezdeményezett a Nemzeti Futballstadion megépítése kapcsán köztisztviselői hatalommal való visszélés és idegen vagyon hűtlen kezelése címén, Peter Pellegrini kormányfő úgy érezte, nyilatkoznia kell. Szavaira pedig az SNS is reagált, melynek jelöltje vezette az oktatásügyi minisztériumot az elmúlt négy évben.

Július közepén a Matovič-kormány jóváhagyta a javaslatot, mely szerint az állam nem vásárolja meg a nemzeti futballstadiont a Smer-közeli Ivan Kmotrík által alapított NFŠ a.s. cégtől, ráadásul még vissza is kéri tőla a már kifizetett pénzt. A kormány azzal érvel, hogy az eddig kötött 2013-as és 2016-os szerződés a futballstadion kapcsán érvénytelen.

A stadiont 2016 szeptemberében kezdték építeni. Az állam az említett szerződésekben vállalta, hogy felépítteti és aztán felvásárolja a stadion nem kommersz részeit, emellett 27,2 millió eurós dotációt ad az építéshez, amit aztán a vásárlási árból levonnak.

2016-ban egy szerződéskiegészítésben maximálisan 75,2 millió euróban szabták meg a felvásárlási árat. A stadion építésének utolsó fázisában, 2018-ban azonban a költségek megnövekedéséről kezdtek beszélni és 2020 januárjában a Pellegrini-kormány elfogadott egy újabb függeléket az elővásárlási szerződéshez, melyben már rögzítették, hogy 98 447 000 euróért vásárolják fel a létesítményt. A parkolóhelyek bérletéből származó 6,25 millió eurós összeg levonását követően ez 17 millió eurós kiadásnövekedés.

A Hlas formáció alapítója, Peter Pellegrini most közölte, kész arra, hogy kihallgassák a rendőrségen a focistadion kapcsán, mivel a lelkiismerete tiszta. "Mi kormányként és én kormányfőként csupán, a kormány és az egyes minisztériumok döntései, általuk megkötött szerződések alapján cselekedtünk" - fogalmazott, kiemelve, hogy a végleges anyagot a stadion kapcsán az SNS akkori oktatásügyi minisztere, Martina Lubyová terjesztette a kormány elé.

"Sőt, a kormánytól csupán a tranzakció végrehajtásába való beleegyezését kérte, egy feltétellel, amely feltétel a mai napig nem teljesült" - húzta alá.

Az SNS emiatt érezte úgy, hogy reagálnia kell. A parlamenten kívüli párt reakciója szerint "ámul Pellegrini alibizmusán", és

felszólították a volt miniszterelnököt, hogy ne vonja ki magát a felelősség alól azáltal, hogy az SNS minisztereire mutogat.

Emlékeztetik Pellegrinit, hogy korábban, az egyszínű Smer-kormány idején (2012-2016) ő maga is volt oktatásügyi miniszter, márpedig a Nemzeti Futballstadion megépítését akkor hagyták jóvá, és 2013-ban írták alá a vonatkozó szerződést.

Az SNS elnöki irodájának vezetője, Zuzana Škopcová szerint korai levonni a következményeket, mielőtt az illetékes bíróságok vagy a rendőrség ki nem mondja a szerződés érvénytelenségét.

A pozsonyi rendőrség, mely az ügyet vizsgálja, időközben a Facebookon közölte, nem zárják ki, hogy a szükséges nyomozati műveletek elvégzése után további bűncselekményekkel bővítik az eljárást.

(TASR/parameter)