Pár tő marihuánáért még a házát is elkobozza az állam. Harabin jelöltje, aki 22 kiló "pikót" főzött, jobban jár

2022. május 11. - 11:16 | Belföld

Múlt héten kedden született ítélet Štefan Harabin Vlasť nevű pártjának jelöltje, Gabriela Kučerová ügyében, aki nem mellesleg a szeredi drogbanda tagja volt.

Pár tő marihuánáért még a házát is elkobozza az állam. Harabin jelöltje, aki 22 kiló "pikót" főzött, jobban jár
Fotó: TASR - illusztráció

A Vlasť jelöltlistáján a 91. helyet elfoglaló Kučerová neve mellett az állt, hogy magánvállalkozó, a valóságban azonban pikófőzéssel foglalkozott, azaz vegyi úton állított elő pervitint az egész csoport számára. A vádirat szerint Kučerová 22 kilogramm pervitint állított elő 660 ezer euró értékben – mutatott rá a Denník N.

A rendőrség 2020 augusztusában számolta fel a drogbandát. Az 50 év körüli nő a Joj televízió szerint sokáig tagadta bűnösségét. A többi hat vádlott beismerő vallomást tett és vádalkut kötött az ügyésszel, ők 5-13 évig terjedő szabadságvesztést kaptak.

Kučerovát 25 év tartó börtönbüntetés fenyegette, de végül ő is a vádalku mellett döntött. Megbánta a tettét, elkezdett együttműködni a rendőrséggel, és végül 12 évet kapott.

A nő fellebbezett a döntés ellen, akárcsak az ügyész. Utóbbi azt kifogásolta, hogy a bíróság nem kobozta el Kučerová vagyonát.

Ezzel szemben az április közepén elítélt Miloslav Weizer 11 tőnyi marihuána természtéséért 16 évet kapott, emellett pedig a házát is elkobozták, amelyben a családja élt.

A férfi a bíróságon azt állította, hogy kannabidiol olajat (CBD) akart előállítani a marihuánából, amelyet a krónikus tüdőbetegsége tüneteinek enyhítésére használt volna. Bár a CBD-olaj használata legális Szlovákiában, a marihuánatermesztés továbbra is törvényellenes, a bíróság pedig nem firtatja, hogy milyen célból termesztette a vádlott a növényt.

Mivel viszonylag magas növényekről volt szó, a laboratóriumi szárítás után valamivel több, mint 2,6 kilogrammot nyomtak, ennek alapján pedig a bíróság 26 983 euróban határozta meg a férfi által kitermelt marihuána értékét. A törvény pedig kimondja, hogy 26 600 euró feletti értékű marihuána esetén már „jelentős mennyiségről” beszélünk, és ez alapján határozzák meg a kiszabható büntetést is, ami ebben az esetben 15-től 20 évig terjed, és automatikusan vagyonelkobzással jár.

A Denník N azért állította szembe a két történetet, hogy rámutasson, a drogbanda tagjának, aki 20 kilogrammnyit pervitint főzött több mint félmillió euró értékben, nem kobozzák el a vagyonát, a 60 év körüli férfi – aki 11 tő marihuánát termesztett, ráadásul a növények közül több nem is esett kábítószer minősítés alá a benne lévő hatóanyag alapján – családja viszont fedél nélkül marad, ő maga pedig 4 évvel nagyobb büntetést kapott, mint Kučerová.

Mint ismert, a szlovák parlament idén márciusban enyhítette a marihuána birtoklásán rajtakapottakra érvényes drákói szigorúságú büntetéseket. 72 képviselő akadt a 122-ből, akik rábólintottak arra, hogy egy füves cigi miatt ne bánjanak az emberrel úgy, mint egy köztörvényes bűnözővel.

Az új szabályok május elsejétől hatályosak. Eszerint ha valakinél három adagnyi – azaz mintegy másfél grammnyi – füvet találnak a hatóság emberei, az eddigi három év helyett legfeljebb csupán egy éves börtönbüntetést szabhatnak ki a bíróságok. Három és 10 adag kannabisszal lefülelve az eddigi 5 év helyett legfeljebb mindössze két év elzárás fenyegeti a dzsoint szívására vágyót.

Az egyik legnagyobb változás az, hogy májustól a bíróság gyógyászati kezelést ajánlhat fel a marihuánát birtoklónak, azaz pár hónapon keresztül szakembereket kell meglátogatnia a tetten ért illetőnek. Ezzel elkerülhető az, hogy az ember priuszos legyen, azaz patyolat maradhat az erkölcsi bizonyítványa. Aki meg otthon termeszti cserépben a kendert, azt a bíróság nem is kell, hogy elzárással büntesse, mert az eddigi 1-5 éves büntetést 0-5 évesre csökkentették. Ez esetben a nulla azt jelenti, hogy a bíróságok adott esetben eltekinthetnek a börtönbüntetéstől.


(DenníkN/para)