Öt gyereket hagyott maga után a Komáromnál halálra vert nő, barátja féltékenységből ölhette meg

Részletek derültek ki a szörnyű incidensről, amely során halálra vertek egy 22 éves nőt Marcelházán (Komáromi járás).

Öt gyereket hagyott maga után a Komáromnál halálra vert nő, barátja féltékenységből ölhette meg
Fotó: TV Markíza

Monika holttestét kedden este találták meg a községhez közeli erdőben. A helyszínen volt a nő 20 éves élettársa, Peter is, aki részeg volt. Az áldozat teste tele volt zúzódásokkal, a fején nyílt seb volt. A rendőrség a férfit gyanúsítja a gyilkosság elkövetésével.

A fiatal pár átmenetileg a nagyszülőknél élt, ugyanis a lány édesapja nem tűrte meg a fiatalembert, aki agresszíven viselkedett, ha részeg volt – de azt sem tartják kizártnak, hogy rendszeresen kábítószert fogyasztott.

Monika édesapja a Nový Časnak elmondta, hogy lányának két közös gyereke volt Peterrel, valamint további három az előző kapcsolatából.

„Én nem voltam otthon, aztán megérkeztek a rendőrök. Állítólag elvitte őt a község mögötti fás részre, és úgy megverte, hogy életét vesztette. Aztán leült mellé és elkezdte simogatni. Úgy tudom, így találták meg őket”

– mondta a lapnak az édesapa.

A gyanú szerint Peter féltékenységből egy bottal verte halálra Monikát, a fiatal nő édesapja azonban ezt nem tartja valószínűnek.


(Cas.sk)