Őrizetbe vettek öt embert a brazíliai gátszakadás ügyében

2019. január 29. - 18:29 | Külföld

Öt embert vett őrizetbe a rendőrség a Brazília Minas Gerais államában történt gátszakadás ügyében - derült ki sajtójelentésekből kedden. 

A helyi hatóságok őrizetbe vették a Vale SA bányavállalat három alkalmazottját, valamint két külső mérnököt, akik legutóbb a gát stabilitását ellenőrizték. A hatóságok további hét gyanúsítottat keresnek.

Minas Gerais, valamint Sao Paolo állam ügyészsége gyilkosság gyanúja, okirat-hamisítás, valamint környezet elleni bűntett ügyében folytat vizsgálatot.

A bányavállalat közölte, hogy teljes körűen együttműködik a hatóságokkal.

Időközben 65-re emelkedett a brazíliai gátszakadás halálos áldozatainak a száma, de félő, hogy ez még növekedni fog, mert továbbra is 279 embert eltűntként tartanak számon - derült ki hétfőn a késői órákban az ottani polgárvédelmi tisztviselők közléséből.

A helyi tűzoltóság egyre kevésbé tartja valószínűnek, hogy további túlélők kerülhetnek elő. Múlt szombat reggel óta nem találtak túlélőt. A mentőcsapatok munkáját 130 izraeli katona is segíti.

Brazília Minas Gerais államában múlt pénteken szakadt át egy gát egy vasércbányánál. A Vale SA bányavállalat egy zagytározójának gátja omlott le, és iszap öntötte el a környező területet Brumadinho település közelében. A katasztrófa oka egyelőre nem ismert. A bányavállalat közlése szerint mintegy 12 millió köbméter iszap ömlött ki a tározóból.

A brazil igazságügyi minisztérium összesen 11 milliárd reált (2,6 milliárd eurót) zárolt a Vale SA bányavállalat vagyonából a gátszakadás okozta károk megtérítésére. A pénzt az áldozatok kártalanítására és a környezeti károk enyhítésére tervezik felhasználni.


(MTI)