Óriási fordulat L. L. Junior kisfiának a halála ügyében: Nem az anya ellen emeltek vádat

L. L. Junior kisfiának a két és fél évvel ezelőtti halálos balesetének az ügyében fordulat állt be.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy a kisfiú édesanyja, Hopp Csilla ellen emelhetnek vádat gondatlan emberölés miatt, de a legapróbb részletre kiterjedő vizsgálatok alapján a illetékes ügyészség arra jutott, hogy nem az anya hanem annak barátnője figyelmetlensége miatt történt a Füredi úti tragédia. Gondatlan emberöléssel vádolják az édesanya barátnőjét – írja a 24.hu.

Az énekes hároméves kisfia még 2019 augusztus 31-én hunyt el, amikor Budapest XIV. kerületében, a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél egy autó elütötte. A kisfiú az édesanyjával és annak barátaival sétált, amikor a tilos jelzés ellenére átszaladt a zebrán. Az autó ekkor ütötte el. A gyermek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. ​

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint az édesanya barátnője mulasztott, ezért vele szemben vádat emelt, az édesanyával szemben pedig megszüntette az eljárást.

A tragédiára a vád szerint az anyuka barátnőjének a mulasztása miatt került sor, mert nem járt el kellő gondossággal, így a felügyelete alatt álló kisgyermek kezét nem megfelelő módon, és erővel fogta, illetve más módon sem akadályozta meg, hogy a kisfiú újra az úttestre lépjen. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség ezért  gondatlanságól elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat ellene, és felfüggesztett fogházat kért rá.


(via24.hu)