Ördögűzés közben halt meg a 41 éves nő

Letartóztatták egy dél-koreai család öt tagját a német hatóságok, mert a gyanú szerint egy frankfurti hotel szobájában agyonverték egy 41 éves rokonukat egy ördögűzési rituálé során - közölte Nadja Niesen, Frankfurt főügyésze csütörtökön.

 Az ügyészség közlése szerint a dél-koreaiak meg voltak arról győződve, hogy az áldozatot démonok szállták meg, ezért az ágyhoz kötözték, betömték a száját, és két órán keresztül verték az ördög kiűzésének céljából. 

A gyanúsítottak - egy 44 éves nő, a 21 éves fia és 19 éves lánya, valamint két 15 éves fiú - rokoni kapcsolatban állnak az áldozattal. A két tizenéves fiú közül az egyik a "rituálé" áldozatának a fia - közölte a főügyész. 

A 41 éves nő halálát a hatóságok megállapítása szerint fulladás és nyaki sérülés okozta. Holttestét múlt hét szombaton találták meg a rendőrök, miután a pap, akit a hozzátartozók hívtak ki az elhunythoz, értesítette őket. A családtagokat a helyszínen őrizetbe vették.

A hat hete Németországba érkezett dél-koreaiakról annyit tudni lehet, hogy a Frankfurthoz közeli Sulzbachban vettek ki egy házat, bár nem tartózkodtak ott gyakran - mondta a főügyész. 

A hatóságok találtak egy másik, ugyancsak 41 éves nőt a bérelt ház garázsában. Őt kihűléssel és kiszáradással kórházba szállították. A hatóságok még vizsgálják, vele mi történt - mondta Niesen.

 

MTI/para