Öngyilkos merénylő követte el a robbantást Manchesterben

camera

1

Öngyilkos merénylő követte el a robbantást Manchesterben

Fotó: TASR/AP 

Megosztás

A manchesteri robbantás terrortámadás volt, és egy férfi követte el házi készítésű pokolgéppel, ő maga is meghalt - jelentette be kedd reggel a brit rendőrség.

Abban egyelőre nem biztos a rendőrség, hogy az illető egyedül hajtotta-e végre a támadást a manchesteri fedett aréna előcsarnokában Ariana Grande amerikai énekesnő koncertje végén, vagy voltak segítői. A merénylő személyéről a hatóságok egyelőre nem mondtak semmi közelebbit.

A halálos áldozatok száma 22-re emelkedett a korábbi 19-ről, és a halottak között gyerekek is vannak – közölték. Egyelőre nem világos, hogy a merénylőt is a halálos áldozatok közé sorolják-e.

Az éjszaka több mint 400 rendőr dolgozott a terrortámadás körülményeinek felderítésén és a helyszín biztosításán.

A teltházas koncert végén elkövetett merényletnek a halálos áldozatok mellett ötvenkilenc sebesültje is van.

A BBC televízió Twitter-profilján azt jelentette, hogy a brit rendőrség kedd reggel Londonban kiürítette a Victoria buszpályaudvart, mert egy gyanús csomagot találtak a közelében.

A buszpályaudvart és a környező utcákat lezárták.

(MTI)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program