Olaszországban kötelező a koronavírus-teszt a Horvátországból, Görögországból, Máltáról és Spanyolországból érkezőknek

2020. augusztus 13. - 14:06 | Külföld

Olaszországban szeptember 7-ig kötelező a koronavírus-teszt elvégzése a Horvátországból, Görögországból, Máltáról és Spanyolországból érkező utazók számára, míg a Kolumbiából érkezőket kitiltották az ország területéről - derült ki egy szerda esti rendeletből.

Olaszországban kötelező a koronavírus-teszt a Horvátországból, Görögországból, Máltáról és Spanyolországból érkezőknek
-illusztráció- (Fotó: AP)

Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter közleményében azt írta, hogy meg kell védeni az elmúlt hónapokban nagy áldozatok árán elért eredményeket.

A reptereken, kikötőkben és határokon lehetőség van helyszíni gyorstesztek elvégzésére, de elfogadják a 72 óránál nem régebben elvégzett koronavírus-teszt eredményét, illetve azt is, ha az Olaszországba belépő vállalja, hogy két napon belül elvégezteti a tesztet, az eredmény megérkezéséig pedig karanténba vonul. A külföldről érkező olaszoknak minden esetben jelenteniük kell az egészségügyi hatóságoknak, hogy hazatértek.

Kolumbia felkerült a kockázatos országok olasz listájára Koszovó, Szerbia, Montenegró, Bosznia, Észak-Macedónia és Moldova mellé. A római kormány azokat is kitiltotta, akik a megelőző két hétben Örményországban, Bahreinben, Bangladesben, Brazíliában, Chilében, Kuvaitban, Ománban, Panamában, Peruban vagy a Dominikai Köztársaságban tartózkodtak. A Bulgáriából és Romániából érkezőkre karantén vár Olaszországban.

Az elmúlt napokban több olasz tartomány egyoldalúan karanténra kötelezte a kockázatosnak ítélt országokból érkező utazókat. Az új kormányrendelet célja, hogy összehangolja és egységesítse ezeket a gyakorlatokat.

(MTI)