Nyolcan haltak meg tavaly a Dunaszerdahelyi járás közútjain, a legsúlyosabb baleset Légnél történt

Nagyszombat megyén belül a Dunaszerdahelyi járásban történt a legtöbb halálos kimenetelű közúti baleset. Ezek közül a legsúlyosabb a Lég és Csallóközcsütörtök közti volt.

Nyolcan haltak meg tavaly a Dunaszerdahelyi járás közútjain, a legsúlyosabb baleset Légnél történt
Helyszíni felvétel

Nagyszombat megyén belül tavaly 27 közúti balesetben 30 személy vesztette életét. Aránylag a legtöbb a Dunaszerdahelyi járásban történt, ahol 7 baleset során 8-an hunytak el. A Galántai járás van a tragédiák tekintetében a második helyen, itt hatan vesztették életüket.

A 30 halálos áldozat közül 7 gyalogos volt, 1 elektronikus rollerrel, 2-en pedig biciklivel haladtak. Három halálos balesetet okozott részeg sofőr.

A megyében négyen úgy vesztették életüket, hogy fának csapódtak, hatan pedig úgy, hogy frontálisan karamboloztak egy másik járművel. 

A 27 halálos balesetből 22-t okoztak a gépjárművezetők, ezek során 25-en haltak meg, 5-öt pedig a gyalogosok (5 halott).

Településen belül 7 baleset történt, 8 áldozattal, településen kívül pedig 20, 22 elhunyttal. 

A kerületi rendőrség a három legtragikusabb baleset közt említette az egy évvel ezelőtt Lég és Csallóközcsütörtök közti frontális ütközést. Január 22-én egy Renault Mégane és egy Škoda Fabia karambolozott az 572-es úton.  A baleset során a két autó sofőrje és egy kiskorú fiú is súlyosan megsérültek, a Renault-ban utazó 45 éves nő pedig életét vesztette - közölte a szóvivő. Úgy tudjuk, az idősebb nő és a kisfiú is kirepültek az autóból. A súlyos sérülteket kórházba szállították, közülük a Renault-t vezető fiatal nő ezt követően az orvosok minden igyekezete ellenére belehalt sérüléseibe.

Ami a Dunaszerdahelyi és a Galántai járást illeti, előbbi esetben eggyel több halálos balesetben kettővel többen haltak meg, utóbbi esetben pedig hárommal nőtt a halálos balesetek és az áldozatok száma is 2021-hez képest.

(parameter)