Nők jelenlétében szeret maszturbálni a magyar származású amerikai előadóművész…!

camera

1

Nők jelenlétében szeret maszturbálni  a magyar származású amerikai előadóművész…!

Fotó: TASR/AP 

Megosztás

Öt nő is a nyilvánosság elé állt azzal, hogy a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején szexuálisan zaklatta őket Louis C.K. stand-up komikus - jelentette csütörtökön a The New York Times című amerikai napilap.

Dana Min Goodman és Julia Wolov színésznő azzal vádolja a magyar származású előadóművészt, eredeti nevén Louis Székelyt, hogy 2002-ben maszturbálni kezdett előttük, amikor felmentek a hotelszobájába. Két másik nő hasonlóan nyilatkozott a lapnak. Egy ötödik nő szerint pedig Székely maszturbált, miközben telefonon beszéltek.

Lewis Kay, Louis C.K. kiadója a lap cikkében úgy nyilatkozik, hogy az Emmy-díjas komikus nem óhajt válaszolni a lap ezzel kapcsolatos kérdéseire. Egy szeptemberi interjúban a humorista azt mondta a The New York Times-nak, hogy a szexuális visszaéléseiről szóló bármilyen állítás pusztán pletyka.

A vádak miatt Louis C.K. legújabb filmjének díszbemutatója is elmaradt csütörtökön, és lemondták szereplését Stephen Colbert show-műsorában is.

Az elmúlt hetekben, miután Harvey Weinstein producerről kiderült, hogy színésznők sokaságát zaklatta, és valószínűleg több nőt meg is erőszakolt, James Toback rendezőt, valamint Kevin Spaceyt és Dustin Hoffmant is az a vád érte, hogy szexuálisan zaklatták kollégáikat.

mti/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program