Niké Liga, 20. forduló: Elképesztő izgalmak és DAC-győzelem Nagyszombatban - VIDEÓ

camera

1

Niké Liga, 20. forduló: Elképesztő izgalmak és DAC-győzelem Nagyszombatban - VIDEÓ

Fotó: TASR - Lukáš Grinaj 

Megosztás

A DAC vasárnap győzni tudott a Spartak Trnava otthonában, a Niké Liga alapszakaszának 20. fordulójában, ezzel feljött a negyedik helyre.

Meglepően bátran kezdeményeztek a vendégek, és az első komolyabb megmozdulások is hozzájuk fűződnek. Alig öt perc telt el a mérkőzésből, amikor Takáč kapusnak kellett résen lennie Vitális veszélyes beadásánál, majd Trusa éles szögből leadott lövését is fogta. Kompakt módon és higgadtan működött a DAC védelme, a nagyszombatiak mindössze egyszer találták el Popović kapuját az első játékrészben. Sőt, negyedórányi játék után a dunaszerdahelyiek közel voltak a vezetés megszerzéséhez. Jürgens adta be a labdát, az érkező Trusa pedig nagyon rosszul találta el, de így lett veszélyes. A laszti áthullott Takáč kapus felett, a kapufáról levágódva pedig a gólvonal előtt pattogott. Trusa közelről még megpróbálta bevágni, de Koštrna blokkolni tudott, a labda pedig a kapu fölé ment. Nem sokkal később Vitális távoli lövése ment a hazai kapu fölé. A félidő derekán kezdett feléledni a Spartak, és el is jutott veszélyeztetésig is. A 28. percben Kacharaba szerelését követően Gruszkowskiról pattant vissza a labda Azango elé, aki éles szögből a hosszú alsót vette célba, de pontatlanul. Ha egy picit lassabban megy, akkor az érkező Ďuriš talán bele tudta volna tenni a lábát a hosszú oldalon. A félidő végéig nem sok helyzet adódott egyik oldalon sem, a szünet előtt viszont megszerezte a vezetést a DAC. Trusa és Dimun kombinációja után Gruszkowskit ugratták ki a hazai tizenhatos jobb oldalánál. A lengyel szélső védő középre adott, Koné a kapu torkában luftot rúgott, de szerencséjére mellette érkezett Ramadan, aki higgadtan a hálóba továbbított. A nagyszombatiak még a ráadás perceiben egyenlíthettek volna, ám Popović nagy védést mutatott be Ďuriš közeli fejesénél.

A fordulást követően nagyobb sebességre kapcsolt a Spartak, a DAC pedig jól láthatóan visszaállt védekezni. Az 51. percben Daniel maradt le Ďuriš veszélyes beadásáról, tíz perccel később pedig Popović fogta előbbi kellemetlen lövését. A játékot olykor kemény belépők tarkították, amit az is bizonyít, hogy Kružliak játékvezető hat sárga lapot is kiosztott a mérkőzésen. A 71. percben újabb hazai próbálkozást jegyezhettünk fel – Ofori jobbról próbálta meglepni Popovićot, de a szerb portás résen volt. A hajrához érve Ďuriš fejese még a DAC kapuja fölé ment, egy perccel később viszont már betalált a veterán támadó. Takáč hosszú kirúgását Kacharaba először hagyta lepattanni, majd gyengén fejelte haza, Popović mellett elment a labda, a szemfüles Ďuriš pedig az üres kapuba továbbított. A játékvezető viszont egy kis videózás után nem adta meg a találatot, ugyanis a VAR-szobában megállapították, hogy Takáč kirúgásakor Ďuriš lesen állt. A hazaiak még fel sem ocsúdtak az ítéletből, amikor jött az újabb csapás. A les miatt megítélt szabadrúgás elvégzését követően Gouré és Herc segítségével Andzouana szerezte meg a labdát a hazai tizenhatosban, majd éles szögből mattolta Takáčot. A Spartak a végén mindent beleadott, de erejéből már csak a szépítésre futotta: a ráadás ötödik percében Procházka beadását Kacharaba Mikovićhoz fejelte, aki kapásból kíméletlenül a hosszú felsőbe bombázott.

A DAC a vasárnapi mérkőzést még a 7. helyről, tehát az alsóházból várta, most viszont a forduló győztesének mondhatja magát, ugyanis nemcsak a 4. helyre jött fel, hanem lépéselőnybe is került a felsőházba igyekvő többi csapattal szemben – és még a Spartak sem érezheti magát biztonságban.

A mérkőzés: FC Spartak Trnava – FC DAC 1904 1:2

Magabiztos hazai győzelmet hozott a listavezető Slovan és a sereghajtó Zlaté Moravce összecsapása. A hazaiak már negyedórányi játék után megszerezték a vezetést Kucka révén, majd Rodrigues növelte kétgólosra az előnyt. Röviddel a fordulás után Marcelli találatával már 3:0 volt az állás. A 72. percben az aranyosmaróti Balaj ugyan szépíteni tudott, de rögtön utána Rodrigues visszaállította a háromgólos különbséget, ami aztán a mérkőzés végéig már nem is változott.


A vasárnapi eredmények:

FC Spartak Trnava – FC DAC 1904 1:2 (0:1)

Gólszerzők: 90+5. Mikovič – 42. Ramadan, 86. Andzouana

ŠK Slovan Bratislava – FC ViOn Zlaté Moravce 4:1 (2:0)

Gólszerzők: 16. Kucka, 30., 73. Rodrigues, 56. Marcelli – 72. Balaj


A szombati eredmények:

FC Košice – FK Železiarne Podbrezová 0:0

MFK Zemplín Michalovce – MFK Ružomberok 0:1 (0:1)

Gólszerző: Martin Boďa (46.)

FK Skalica – MŠK Žilina 1:1 (1:1)

Gólszerzők: Daniel Smékal (1.), ill. Dominik Javorček (29.)


A pénteki eredmény:

MFK Dukla Banská Bystrica – AS Trenčín 1:1 (0:0)

Gólszerzők: 58. Polievka – 70. Gajdoš


A bajnokság állása:

Góllövőlista:

Polievka (B. Bystrica) – 11 gól
Čavrić (Slovan) – 9 gól
D. Ďuriš (Žilina) – 9 gól
Barseghyan (Slovan) – 8 gól
Strelec (Slovan) – 8 gól
Rymarenko (B. Bystrica) – 7 gól
Marcin (Michalovce) – 7 gól

(tt)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program