Niké Liga, 12. forduló: A Slovan visszavette az első helyet, a Spartak a DAC-ot előzte vissza

camera

1

Niké Liga, 12. forduló: A Slovan visszavette az első helyet, a Spartak a DAC-ot előzte vissza

Fotó: TASR - Jaroslav Novák 

Megosztás

A Spartak Trnava és a Slovan Bratislava is nyerni tudott vasárnap a Niké Liga alapszakaszának 12. fordulójában.

Kezd fogyni a lendület a Trenčínnél, amely korábban több fordulón keresztül vezette a bajnokságot, most viszont sorozatban harmadik bajnokiján maradt nyeretlen. A vendég Spartak Trnava negyedórányi játék után megszerezte a vezetést: Azango lövése Stojsavljevićen megpattantva a hazai kapuban kötött ki. A trencséniek viszont az első félidő végén, valamint a második elején Soares duplájával fordítani tudtak, és úgy tűnt, az AS újra sínen van. Csakhogy a 61. percben Bainović révén egalizált a Spartak, majd negyed órával később Azango is megfordította az állást. A Spartak végül elhozta a három pontot Trencsénből, és visszaelőzte a DAC-ot a tabellán.

Hozta a kötelezőt a Slovan, amely az újonc Košicét fogadta. Még negyed óra sem telt el a mérkőzésből, de Strelec, Barseghyan és Kucka jóvoltából már 3:0 volt az állás a pozsonyiak javára. A végeredményt Čavrić állította be büntetőből a második játékrész elején. A Slovan győzelmével ismét az élre állt a tabellán.


A vasárnapi eredmények:

AS Trenčín – FC Spartak Trnava 2:3 (1:1)

Gólszerzők: 41., 51. Soares – 15. Stojsavljevič (öngól), 61. Bainović, 76. Azango

ŠK Slovan Bratislava – FC Košice 4:0 (3:0)

Gólszerzők: 6. Strelec, 9. Barseghyan, 14. Kucka, 47. Čavrić (11-esből)


A szombati eredmények:

FC DAC 1904 – MFK Zemplín Michalovce 2:1 (1:1)

Gólszerzők: 25., 48., Andzouana – 30. Marcin

FC ViOn Zlaté Moravce – MFK Skalica 0:1 (0:0)

Gólszerző: 51. Haša

MFK Ružomberok – MŠK Žilina 0:2 (0:1)

Gólszerzők: 30. Jambor, 55. D. Ďuriš


A pénteki eredmény:

FK Železiarne Podbrezová – MFK Dukla Banská Bystrica 2:2 (1:2)

Gólszerzők: 19. Assinor, 53. Galčík – 42. Bartoš (öngól), 45+3. Polievka


A bajnokság állása:

Góllövőlista:

Polievka (B. Bystrica) – 8 gól
D. Ďuriš (Žilina) – 8 gól
Assinor (Podbrezová) – 6 gól
Kováčik (Podbrezová) – 5 gól
Barseghyan (Slovan) – 5 gól
Addo (Žilina) – 5 gól
Kupusović (Trenčín) – 5 gól

(tt)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program