Németországban kapták el az egyik magyart, aki nőket és külföldieket vert össze Budapesten

2019. augusztus 7. - 16:12 | Külföld

Németországban fogták el az egyik férfit, aki a buapesti VII. kerületben több embert megvert februárban - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint garázdaság gyanúja miatt folytatnak nyomozást Sz. Tamás Krisztián és H. Mihály Alfonz budapesti férfiak ellen, mert a rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi még február 22-én éjszaka a Kertész utcában egy szórakozóhely előtt több embert bántalmazott.

Az erzsébetvárosi nyomozók a két férfit azonosították és Sz. Tamást február 28-án Budapesten a VII. kerületben, a Baross téren elfogták. A nyomozás során felmerült a gyanúja, hogy társa, H. Mihály Alfonz külföldre szökött, ezért ellene nemzeti és európai elfogatóparancsot adtak ki. Ez alapján a német társhatóságok H. Mihály Alfonzt július 19-én Berlinben elfogták és őrizetbe vették. A férfit a német hatóságok kedden az erzsébetvárosi nyomozóknak átadták, akik még aznap gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfit egy korábbi cselekménye miatt a Fővárosi Törvényszék július 18-án letöltendő börtönbüntetésre ítélte, ezért kihallgatását követően a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe átszállították. Társa, Sz. Tamás Krisztián jelenleg is letartóztatásban van - olvasható a rendőrségi közleményben.

Az Index hírportál korábban azt írta, a két férfi nőket és külföldieket vert "péppé" a Kertész utca egyik szórakozóhelye előtt.

(MTI)

Címkék: verekeés, krimi, Budapest