Nem tetszett a muszlim bevándorlóknak, hogy az óvóbácsi homoszexuális

2017. március 30. - 12:55 | Külföld

Egy berlini óvodában, miután a muszlim szülők számára kiderült az óvóbácsi nemi hovatartozása, rögtön ki szerették volna rúgatni őt, azonban ebbe az óvoda nem ment bele – írja az Index.

A meleg pedagógus ekkor úgy döntött, átmegy egy másik intézménybe, azonban az óvoda azt mondta a tiltakozó szülőknek, hogy aki számára elfogadhatatlan, hogy gyermekét egy homoszexuális személy oktassa, nevelje, akkor vigye át másik óvodába a csemetéjét.

Az óvóbácsi szerint sokan egy meleg férfiban a pedofilt látja jó pár ember.

A Twitteren kampány indult a meleg férfi mellett #Erzieher hashtag alatt. A hivatalos nyilatkozatban nem említették meg a vallási dolgokat, azonban a Twitter-hozzászólásokban ez már megjelenik: „A muszlimok a tanár ellen tiltakoznak. A probléma? Hogy meleg. Üdv a középkorban“.

Index