Nem semmi! Megállt a gyorsforgalmi úton, hogy szippantson egyet – pechjére a biztonsági kamera mindent felvett (VIDEÓ)

A rendőrség eljárást indított egy férfi ellen, aki tudatmódosító szerek hatása alatt vezetett.

Nem semmi! Megállt a gyorsforgalmi úton, hogy szippantson egyet – pechjére a biztonsági kamera mindent felvett (VIDEÓ)
Fotó: Rendőrség (Facebook)

A rendőrség birtokába jutott egy biztonsági kamera felvétele, amelyen az látható, ahogy április 13-án megáll egy Fiat típusú furgon az R7-es gyorsforgalmi úton. A kamera rögzítette, ahogy a sofőr ismeretlen kristályos anyagból húzott magának egy csíkot, felszívta, majd dolga végeztével folytatta útját. Az esetről készült felvétel a rendőrség Facebook-oldalán tekinthető meg.

Két héttel később a rendőrök Pozsonyban megállították az autóst, akinek a viselkedése felkeltette a járőrök gyanúját, ezért orvosi vizsgálatra küldték, hogy megállapítsák, fogyasztott-e tudatmódosító szereket. A vizsgálat pozitív eredményt mutatott – kokain és THC nyomait fedezték fel a szervezetében.

Ezt követően derült ki, hogy ugyanarról a sofőrről van szó, akit rögzített a kamera a gyorsforgalmi úton. A férfi jogosítványát elvették, a rendőrség eljárást indított ellene.


-para-