Nem koronavírusos a lány, akinek az anyja eltitkolta, hogy Olaszországban jártak

2020. március 10. - 10:30 | Régió

Vasárnap éjfél körül egy nő a nyitrai kórház sürgősségi osztályára vitte beteg lányát, de csak később vallotta be, hogy két hete tértek haza Olaszországból.

Nem koronavírusos a lány, akinek az anyja eltitkolta, hogy Olaszországban jártak
Fotó: TASR

A gyereknek fájdalmai voltak, emellett lázas volt és köhögött is. A fiatal anyuka csak nagy sokára vallotta be, hogy két hete tértek haza Olaszországból. Később az is kiderült, hogy a nő maga is a fertőző betegségek osztályán volt, ahol koronavírus-fertőzés gyanújával kezelték.

Az orvos a közösségi oldalán hívta fel a figyelmet az esetre, emellett felszólította az embereket, hogy legyenek felelősségteljesek. Elmondása szerint, ha előre figyelmeztetik őket, hogy kockázatos páciensről van szó, akkor védőfelszerelést öltenek, a gyereket pedig az előírások szerint vizsgálják ki.

A gyerektől mintát vettek, mostanra pedig már ismertté váltak az eredmények is: a Tv Noviny szerint a lány nem fertőződött meg koronavírussal.


tvnoviny.sk/para