Nem akarta beengedni anyját a lakásába, majd fegyvert fogott a rendőrökre az agresszív férfi

2021. március 9. - 11:48 | Régió

A rendőrség eljárást indított egy 32 éves férfi ellen, aki nem akarta beengedni lakásába saját édesanyját, majd fegyvert fogott a kiérkező rendőrökre.

Nem akarta beengedni anyját a lakásába, majd fegyvert fogott a rendőrökre az agresszív férfi
Illusztráció (Fotó: Rendőrség - Facebook)

A rendőröket egy pozsonyi lakóházhoz riasztották. A bejelentést egy 32 éves férfi tette, aki azt állította, hogy édesanyja erőszakkal próbál bejutni a lakásába. A járőrök a helyszínen megállapították, hogy épp a férfi volt az, aki nem akarta beengedni a lakásba az édesanyját, miközben annak személyes dolgai is odabent voltak.

A rendőrök felszólítására a férfi kidobta a folyosóra a holmikat, majd az övéből előrántott egy pisztolyt és a rendőrökre fogta. A járőrök biztonságba helyezték a nőt és erősítést hívtak. A férfit végül sikeresen őrizetbe vették. A lakásban megtalálták a fegyverét, valamint egy széfet.

Az eset során senki sem sérült meg, a férfit hivatalos személy ellen elkövetett támadással gyanúsították meg. Amennyiben bűnössége beigazolódik, 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.


-para-