1
Fotó: Cséfalvay Á. András - archív
Diósförgepatonyban szombaton, április 20-án immár negyvenharmadik alkalommal zajlik az atléták és kocogók külföldön is népszerű megmérettetése, a Barátság névre keresztelt tíz kilométeres országúti futóverseny.
A községi hivatal égisze alatt zajló rendezvényt társszervezőként a helybeli DSC sportklub támogatja. A közös rajtra délután egy órakor a diósförgepatonyi futballpálya előtt kerül sor.
A versenyzők az aszfalt borította országúton Szentmihályfa érintésével Felsőpatonyig futnak, fél távnál fordulnak, és a rajt helyszínén, a DSC sporttelepe előtt érnek célba. Az előnevezéseket ugyan már lezárták, de nevezni a verseny napján a DSC sporttelepén is lehet.
Ami a dٌíjazást illeti, a szervezők a tizenhárom versenykategória első három helyezettjét oklevéllel, az erőpróba három leggyorsabb női és férfi versenyzőjét, legfiatalabb és legidősebb résztvevőjét, valamint a legeredményesebb diósförgepatonyi futókat különdíjjal jutalmazzák.
A célbaérkezést követően a futók emlékérmet kapnak. Egyébként a szervezők ezúttal is csipes időmérést biztosítanak, és természetesen gulyáspartira invitálják a résztvevőket.
A hagyományoknak megfelelően szombat délelőtt a gyerekeknek is rendeznek sportágnépszerűsítő futást.
ái