Négy év után emelnek vádat a Pozsonyban összedőlt épület statikusa ellen

camera

1

Négy év után emelnek vádat a Pozsonyban összedőlt épület statikusa ellen

Fotó: Nový Čas 

Megosztás

Augusztus végén zárult le a nyomozás a 2012-ben összedőlt 3nity komplexum ügyében.

Lucia Mihalíková pozsonyi rendőrségi szóvivő közölte, hogy augusztus 24-én az ügyben illetékes nyomozó vádemelési javaslatot tett Ján Tomčáni statikus ellen, akinek a gyenge munkája miatt 2012 júliusában összedőlt a 3nity nevű komplexum a ružinovi Jarabinková és a Plynárenská utcák kereszteződésénél, nem messze az Orange központjától.

Az ötszintes mélygarázsként üzemelő épület statikusa kiállt a munkája mellett, a rendőrség azonban másként látja. Közveszélyokozással gyanúsítják, amiért 5 évig terjedő szabadságvesztés róható ki – tudta meg a Nový Čas.

Tomčáni egyébként azzal magyarázta az épület összeomlását, hogy a javasolt 15 cm földréteg helyett 120 centiméternyi szórtak szét a tetején.

Ha az ügyészség is azonosul a vádemelési javaslattal, Tomčánit bíróság elé állíthatják.

Tomčáni tervezte a pozsonyi Apollo 1-es üzleti központot is Pozsonyban, amelyet tavaly ősszel be kellett zárni a rossz statikai állapota miatt. Végül úgy döntöttek, hogy az épületet lebontják.

Hasonló volt a helyzet a pöstyéni Centroom lakóházzal, amelyet szintén Tomčáni tervezett. Tavaly ki kellett költöztetni belőle az embereket, mivel az összeomlás veszélye fenyegetett. A lakóház tulajdonosainak 800 ezer eurójába kerül a javítás.

(Nový Čas/para)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program