Négy év börtönre ítélték VV Aureliót emberrablásért!

Emberrablás bűntette miatt négy év börtönbüntetésre ítélte őt a Kecskeméti Törvényszék, a ValóVilág 6. győztesét.

Négy év börtönre ítélték VV Aureliót emberrablásért!
Fotó: TV2

Aureliónak a korábban kábítószer-birtoklásáért kiszabott, de felfüggesztett 1 év 2 hónap büntetését is le kell töltenie, így az elsőfokú ítélet értelmében 5 évet és két hónapot kell rácsok mögött töltenie. Legkorábban a börtönbüntetés kétharmadának letöltése után szabadulhat.

Aureliót lelkileg annyira megviselték az események, hogy a tárgyaláson többször is sírva fakadt, bizonygatta ártatlanságát, az ítélethirdetést pedig már meg sem várta.

"Nem bírnám ki a börtönt, és nem is érdemlem meg. Nem tettem semmit, nem raboltam el senkit. Ez az egész úgy tönkretette az életemet, mindennap rettegek, hogy mi fog történni. Pszichésen teljesen összetörtem már" - idézi Auréliót a Blikk.

A vád szerint 2017 őszén Aurelio zsebéből közel 200 ezer forintot loptak ki egy bajai kocsmában. Mivel a VV-győztes tudni vélte, hogy csakis L. Kristofel lehetett az elkövető, két barátjával megkeresték a fiatalembert, majd bántalmazták. Arra kényszerítették, hogy velük tartson, és visszaadja az ellopott pénzt.

Aurelio távollétében az ügyvédje fellebbezett, így az ügy másodfokon folytatódik majd.


(viaBlikk)