Napokig szenvedhetett a kutya, mielőtt éhen halt egy fához szorosan kikötözve Kismácsédnál

Rettentő kegyetlen módon szabadult meg valaki egy körülbelül egyéves keverékebtől a galántai járásbeli község közelében.

A Joj TV számolt be róla, hogy Kismácséd határától néhány száz méterre, egy patak közelében kötözött ki ismeretlen tettes egy körülbelül egyéves ebet, amelyet a napokban találtak meg. Holtteste már bomlásnak indult.

A kutyát olyan szorosan kötözték a fához, hogy nem tudott lefeküdni, csak ülő helyzetben maradhatott, fejét sem tudta a földre hajtani - árulta el egy közeli menhely képviselője, František Kubíček.

Egy becslés szerint mintegy egy hónappal ezelőtt pusztulhatott el, azt megelőzően pedig kb. egy hónapja köthették ki, valamikor az újév környékén. Sajnos olyan helyen történt, ahová az emberek nem nagyon járnak. Elképzelhető, hogy most szombaton járhatott arra először valaki, aki rálelt az eb tetemére, ami pedig már bomlásnak indult.

A rendőrség nyomozást indított állatkínzás alapos gyanújával tudatta Mária Linkešová kerületi rendőrszóvivő.

(Noviny.sk)