Nagyszombatban is szabadlábra helyeznék a súlyos rákbeteg egykori kassai keresztapát

2021. március 10. - 09:11 | Belföld

Kedden a Nagyszombati Járásbíróság is pozitívan bírálta el a Borža néven ismert kassai Dušan Borženský szabadlábra helyezési kérelmét, miután ezt három héttel ezelőtt megtette a Kassai Járásbíróság is. Ugyanakkor mindkét esetben fellebbezett a kerületi ügyész, így a kerületi bíróságok dönthetnek.

Nagyszombatban is szabadlábra helyeznék a súlyos rákbeteg egykori kassai keresztapát
Forrás: Markíza

Borža 23 éves fegyházbüntetését tölti, amit három gyilkosságért, illetve az azokban való bűnrészességért róttak ki rá. Kettő, a szintén maffiózó Ján Kromka és Karol Kolárik meggyilkolása a 90-es évek végén történt, a harmadik, Fadil Pasjač megölése pedig 2000-ben.

Dušan Borženský 20 évet már leült a börtönben. Három évvel ezelőtt kérte először a szabadlábra helyezését, azóta az egyik kassai járásbíróság már kétszer is a javára döntött, a fellebbviteli bíróság viszont mindkétszer eltörölte az első fokú ítéletet. Időközben azonban súlyos rákbeteg lett, állapíta pedig állítólag már visszafordíthatatlan, és ügyvédjén keresztül Kassa mellett Nagyszombatban is kezdeményezte, hogy szabadlábra helyezzék, pontosabban egy évre felfüggesszék a büntetését, hogy otthon gyógyulhasson.

"Ügyfelem haldoklik, és embertelennek, az alapjogai megsértésének tartom ennek az állapotnak a meghosszabbítását a börtönben" - reagált korábban a Joj TV-nek az ügyvédje, Bacsó Tibor.

Kedden Nagyszombatban is megismétlődött, ami Kassán már megtörtént. Borženský itt megjelent a tárgyaláson, mivel a bírósághoz közeli börtönkórházban kezelik. A bíróságon elmondta, hogy az állapota egyre rosszabb, erős fájdalomcsillapítókat kell szednie. Hozzátette, orvosa is jelezte, hogy már nem számíthat javulásra.

A Kassai Kerületi Ügyészség képviselője most is elmondta, hogy ha az állapotának megfelelően tudják őt kezelni a börtönkórházban, akkor nincs ok arra, hogy szabadlábra kerüljön.

(Tvnoviny.sk)