Munkavégzés közben halt meg a targoncakezelő, sem kollégái, sem a mentők nem tudtak rajta segíteni

2023. január 18. - 10:25 | Régió

Munkavégzés közben vesztette életét egy 46 éves férfi egy logisztikai és szállítási vállalat csarnokában, Pozsony-Dévényújfaluban (Devínska Nová Ves) – írja a noviny.sk.

Munkavégzés közben halt meg a targoncakezelő, sem kollégái, sem a mentők nem tudtak rajta segíteni
Illusztráció (Fotó: TASR)

Az első információk még arról szóltak, hogy a férfi munkabalesetet szenvedett, ez viszont nem igazolódott be. A munkás egy targoncán dolgozott, és semmi sem utalt arra, hogy valami gond lehet vele. Miután kiszállt a járműből, majd megnézte, hová rakja le az árut, hirtelen rosszul lett.

A biztonsági kamerák felvétele szerint a férfi elveszítette az egyensúlyát, zavarodottan viselkedett, majd a földre esett. Néhány perccel később a kollégái bukkantak rá – miközben elkezdték az újraélesztését, hívták a mentőket. Végül ők sem tudták megmenteni a férfi életét, az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.

A TV JOJ szerint a munkásnak semmilyen egészségügyi problémái, panaszai nem voltak. Hogy halálát hirtelen szívleállás okozta-e, vagy más áll az egész mögött, egyelőre nem tudni. A halál pontos okát csak boncolás útján tudják megállapítani.


(noviny.sk)