Mostohaapja kínozta halálra a kétéves gyereket, embertelen körülmények között éltek

A rendőrség vizsgálja egy kétéves fiú halálát, aki azt követően vesztette életét, hogy mostohaapja kínozta egy kassai romatelepen – írja a TV Noviny.

Mostohaapja kínozta halálra a kétéves gyereket, embertelen körülmények között éltek
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

Az eset a kisebbik vonatállomáshoz közeli telepen történt, ahol megközelítőleg 200-an élnek embertelen körülmények között, víz nélkül. A kétéves kisfiút mostohaapja verte halálra, a helyiek szerint már hosszabb ideje kínozta őt.

A gyermeket ugyan kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét. A rendőrség emberölés ügyében indított vizsgálatot, és már konkrét személyt is meggyanúsított. A nyomozó már indítványozta az előzetes letartóztatását. Az ügy érzékenységére való tekintettel a hatóság nem közöl bővebb információkat.

A TV Noviny szerint a gyerek anyja egy mindössze 16 éves lány, aki többször is sikertelenül próbált megszökni élettársától.


(tvnoviny.sk/para)