Most megtudthatod, hogy kell rendesen vécézni

A guggolás ősidők óta természetes vécézőhelyzet - a modern ülővécébiznisz csak a kései 18. században bekövetkezett négy fal közötti vécécsésze-fejlődés eredménye. Giulia Enders Bélügyek című szellemes ismeretterjesztő könyvében többek között arra is felhívja a figyelmet, hogyan lehet egészségesebb testhelyzetet felvenni – írja a Femina.

Most megtudthatod, hogy kell rendesen vécézni
-illusztráció-

Az emberi bélzáró berendezés nem úgy lett kitalálva, hogy ülés közben teljesen kinyíljon a rés. Van egy izom, amelyik ülő helyzetben vagy állás közben, lasszóként veszi körbe a végbelet, és elhúzza az egyik irányba úgy, hogy egy törés keletkezik rajta. Ez a mechanizmus úgyszólván kiegészítő szolgáltatás a többi záróizom számára.

A széklet először egy kanyarba érkezik. Ahogy az autópálya-kihajtó esetében: ez lefékezi. A záróizmoknak így kevesebb erőt kell kifejteniük, hogy mindent benntartsanak álló, illetve ülő testhelyzetben.

De ki állítja, hogy a guggolás jobban ellazítja az izmot? Hogy ezt kiderítsék, japán kutatók tesztalanyaikkal kontrasztanyagot nyelettek, és röntgenfelvételt készítettek arról, ahogyan a természet hívásának tettek eleget. A gyanú beigazolódott: guggolás közben a bélcsatorna szép egyenes, nincs törés, és minden nyílegyenesen tarthat kifelé.

Aranyér, bélbetegségek vagy akár székrekedés is majdhogynem csak azokban az országokban létezik, ahol a székelés a szék egy fajtájáról szól. Az ok tehát, különösen a fiataloknál, nem az ernyedt szövet, hanem az, hogy túlságosan nagy nyomás nehezedik a belekre.

Jogosan merül fel a kérdés: jó, de most akkor másszak fel a csésze tetejére? Természetesen nem, ennél kevésbé balesetveszélyesen is felvehető a guggoláshoz hasonlatos testhelyzet. A deszkán ülve felsőtestedet döntsd egy kicsit előre, a lábaidat pedig helyezd kis sámlira - így egyszerűen minden a helyes szögbe kerül. Ha pedig fürdőszoba-felújításra adod a fejed, akár érdemes lehet váltanod egy guggolós WC-re.

Femina