Minden ötödik belga elfogadhatónak tartja a terrorista harcosok megkínzását

2019. augusztus 8. - 17:14 | Külföld

A Belga Vöröskereszt frissen közzétett adatai szerint minden ötödik belga elfogadhatónak tartja a foglyul ejtett terrorista harcosok megkínzását a fontos katonai információk megszerzése érdekében. Egy 16 országra kiterjedő felmérés eredménye pedig azt mutatja, hogy a kínzást elfogadók aránya mára átlagosan 36 százalékra nőtt Európában - közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.

Minden ötödik belga elfogadhatónak tartja a terrorista harcosok megkínzását
Illusztrációs felvétel (TASR)

A Belga Vöröskereszt egész Belgiumra kiterjedő, több mint ezer fő bevonásával végzett felmérése szerint a megkérdezettek 59 százaléka gondolja úgy, hogy nagyobb politikai nyomásra lenne szükség a nemzetközi közösség részéről a háborús törvények betartása, illetve az azt megsértők felelősségre vonása érdekében. A belgák 62 százaléka szerint korlátozni kell a háborút, de csak 35 százalékuk véli úgy, hogy az egyezmények befolyással lehetnek a fegyveres konfliktusokra.

Frédéric Casier, a Belga Vöröskereszt jogi tanácsadója elmondta, a belgák többsége nagyon ragaszkodik a háborús nemzetközi jog tiszteletben tartásához. A kínzás tilalmát 74 százalékban, az orvosi személyzet és a kórházak védelmét 88 százalékban tartják elengedhetetlennek.

A belgák 35 százaléka, köztük különösen a férfiak gondolták úgy, hogy "a háború része" a terrorista harcosok ellen lakott területen, falvakban és városokban folytatott támadás annak ellenére, hogy az ilyen katonai beavatkozások alkalmával nagyszámú polgári személy veszítheti életét, vagy sebesülhet meg súlyosan.

A felméréséből az is kiderült, hogy a háborúnak kitettek fontosabbnak tartják a menekültekről szóló Genfi Egyezmény védelmét. Egy 2016-ban Szíriában, Afganisztánban, Jemenben, valamint Ukrajnában készített kérdőív szerint a civil lakosság 70 százaléka érezte úgy, hogy szükség van a háborút viselő felek jogait és kötelességeit rögzítő, szigorú szabályok lefektetésére, amíg a belgák ezzel csak 62 százalékban értettek egyet - közölték.

MTI