Nagy volt a riadalom, akcióban voltak a dunaszerdahelyi rendőrök is.

Nagy volt a riadalom, akcióban voltak a dunaszerdahelyi rendőrök is.
Az áldozatnál súlyos következményeket állapítottak meg.
A rendőrség lezárta a nyomozást.
A sértett lány tart attól, hogy feledésbe merül az ügye.
Egy szemtanú szerint más is bántalmazta az áldozatot.
A nyomozás továbbra is folyamatban van.
A tüntetés résztvevői szidták és fenyegették a jelen lévő rendőröket.
Még nem sikerült feldolgoznia a történteket.
A védelmi bizottság kedden ülésezett a történtekkel kapcsolatban.
Idő kell, amíg lenyugszanak a kedélyek a községben.
Az áldozat családja ismert ügyvédet bízott meg az üggyel.
Pszichológusokból álló kríziscsapat kezdte meg a tevékenységét a miloslavovi iskolában.
Az egyik tüntetőnél még akasztó kötél is volt.
Kétféle verzió rajzolódik ki, az egyik feltételezett támadó édesapjáé teljesen más.
A Nový Čas-nak nyilatkozott a 11 éves kislány, Andrea édesanyja.
Arra is emlékeztettek, hogy hat főnél többen nem tartózkodhatunk egy helyen.
A polgármester erre kéri az egyenruhásokat.
Szlovákiában 14 év felett mindenki felel a saját tetteiért.
A Markíza arról számolt be, hogy bizonyítékok tanúskodnak erről.
Az ülésen foglalkozni fognak a Miloslavovban (Annamajor) megtámadott 11 éves lány esetével
A dokumentálást követően az ügy átkvalifikálására kerülhet sor.
Minderről képeket és videókat készítettek, amik aztán a közösségi hálón kötöttek ki.
A történtek után a kislány kórházban végezte.