Megvan a tettes, aki rendőrnek adta ki magát, majd véresre vert és kirabolt egy nőt Nagymegyeren!

Szűk két héttel ezelőtt egy fiatal férfi erőszakkal jutott be egy 53 éves nő lakásába, majd megverte és kirabolta őt. A rendőrség elfogta a feltételezett tettest.

Megvan a tettes, aki rendőrnek adta ki magát, majd véresre vert és kirabolt egy nőt Nagymegyeren!
A rendőrség által közzétett felvételek - továbbiakhoz kattints!

Szeptember 11-én késő este, fél tizenkettő körül becsengetett valaki az 53 éves nőhöz. Mikor felvette a kaputelefont, és megkérdezte, ki az, a férfi azt válaszolta, hogy itt a rendőrség, nyissa ki. A nő nem nyitott ajtót, és egy ideig azon keresztül kommunikált a férfival, ám amaz egyszer csak megelégelte, és erőszakkal törte rá az ajtót.

Ezután ököllel ütötte a nő arcát, mire ő elvesztette eszméletét és a földre zuhant. A férfi ezután átkutatta a lakást, de nem talált sok mindent, amit könnyedén el tudna vinni. A nő kézi táskáját, mobiltelefonját és 7 eurót szedett össze, majd lelécelt. A szomszéd nő hívta ki ezután a rendőrséget.

Az 53 éves nőt nyílt fejsérüléssel és törött lábbal szállították kórházba, és a rendőrök eleinte azért sem tudták kihallgatni, mert nem emlékezett szinte semmire - árulta el Mária Linkešová kerületi rendőrszóvivő.

Ez kissé bonyolította az eljárást, de végül sikerült az elkövetőt azonosítani a környék kamerafelvételei alapján. Kiderült, hogy egy galántai járásbeli, közelebbről meg nem határozott településről származik. A rendőrség házkutatást tartott nála, ahol találtak is olyan bizonyítékokat, melyek a támadáshoz köthetők. Olyan tárgyi nyomot is rögzítettek, mely megegyezett a megtámadott nő lakásában talált nyommal. Végül, miután szembesítették vele, felismerte benne támadóját a sérült nő is.

A 24 éves galántai férfit betöréssel és rablással gyanúsították meg, amiért 3-tól 8 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. A szóvivő közölte, jelenleg őrizetben van, a dunaszerdahelyi rendőrkapitányság vizsgálótisztje javaslatot tett előzetes letartóztatására.

(parameter)