A megszökött 200 fegyenc csaknem mindegyikét elfogták

2017. május 6. - 17:57 | Külföld

Az indonéz biztonsági erők elfogták annak a mintegy kétszáz fegyencnek a többségét, aki pénteken szökött meg Szumátra szigetének egyik túlzsúfolt börtönéből - közölte a rendőrség szombaton.

A rabok áttörtek egy kapun a pekanbarui börtön területén lévő mecset közelében, miután az őrök kiengedték őket celláikból, hogy részt vehessenek a pénteki nagy imán.

"Mostanáig 209 rabot fogtunk el, mások feladták magukat vagy maguktól visszatértek celláikba" - mondta el a helyi rendőrség szóvivője. Guntur Aryo Tejo hozzátette, hogy a hatóságok nem tudják, pontosan hányan voltak a szökevények.

Többségüket még a több mint egymilliós nagyváros, Pekanbaru (Riau tartomány székhelye) közelében sikerült begyűjteniük. Több tucatnyian ugyanakkor más börtönök felé vették az irányt, ahol azután feladták magukat a hatóságoknak.

A szóvivő szerint a szökevények azt mondták a rendőrségnek, hogy az embertelen fogva tartási körülmények miatt döntöttek a szökés mellett. A büntetés-végrehajtási intézet igazgatója, I Wayan Dusak elmondta, hogy a 300 fő befogadására alkalmas börtönben 1870 rab volt összezsúfolva, hat börtönőr felügyelete mellett.

A helyi tévékben bemutatott amatőr videofelvételek tanúsága szerint a rabok pénteken nagy számban távoztak az áttört börtönkapun át, anélkül, hogy bárki is a nyomukba eredt volna.

Indonéziában gyakoriak a fogolyszökések a sokszor túlzsúfolt és egészégre ártalmas fogva tartási körülmények miatt. A pekanbarui foglyok emellett az őrök erőszakos fellépésére is panaszkodtak.

A pénteki szökésből kimaradt rabok közül emiatt több mint ezren kijelentették, hogy nem mennek vissza celláikba, amíg nem cserélik le a pekanbarui börtön őreit.

(MTI)

Címkék: szökés